Kréta sziget mobil nézet

Kellemes nézelődést - mobilon és táblagépen is!

Kréta sziget

Városok

Látnivalók

Strandok

Utazás

Útikönyv

Közösség

images/slider/sitia-kreta-fejlec.jpg
 
 

Sitia

Régió: Kelet-Kréta, Lassithi

 

Tízezer fős, jellegzetes kikötőváros Kréta legkeletebbre fekvő régiójának, Lassithinek szívében.


A kopár, ám meglehetősen jellegzetes vidékre épült Sitia a sziget keleti felének nagyobb városai közé sorolható. Fontosságát jelzi, hogy Kréta egyik legnagyobb kikötője mellett repülőtér is fekszik a település közelében.

Sitia környékére az első lakók i.e. 3000 környékén érkezhettek meg: a régészek számos, a bronzkorból származó leletet fedeztek fel a régióban. Ezer évvel később, a mínoszi kultúra virágzásakor település működött itt, melynek védett kikötője a sziget egyik legforgalmasabbja lehetett akkoriban.


Sitia Kréta


A középkor viharos éveket hozott Sitiának, a város épületei a középkorban többször is megsemmisültek. Az első nagyobb pusztítást az 1500-as években bekövetkező, egész Krétát megrázó földrengés okozta: az épületek között szinte egy ép sem maradt. Alig három évtizeddel a földrengés után, a helyreállítások végeztével a rettegett Barbarossa kapitány érkezett a város alá kalózhajóival. Mivel a védők megpróbáltak ellenállni a fosztogatóknak, a hajókról leadott ágyútűz a házakat ismét a földdel tette egyenlővé.



Sitia, Kréta


Ezután Sitia velencei hódoltság alá került, és kritikus stratégiai elhelyezkedése miatt a régiót is jelentősen megerősítették. A szokásostól eltérően nem csupán a város legmagasabb pontjára emeltek vastag falú erődöt, hanem a szélesebb környék magaslataira is őrtornyok és megfigyelőállások kerültek - a velenceiek fő célja a védelem biztosítása volt a part közelében hajózó kereskedőflotta számára. Bár a legtöbb hasonló tornyot évszázadokkal később a törökök lerombolták, a Kazarma erőd (mely az olasz 'casa di arma' - védőbástya szóból származik) ma is megtekinthető, amint a város kikötője fölötti dombon magasodik.



Sitia


Sitia lakosai ma a krétai idegenforgalomból és a mezőgazdaságból élnek, messze földön híres az ebből a körzetből származó, itt feldolgozott olívaolaj. Bár a település a nagyobb krétai városok közé tartozik tízezres lakosságával, méretéhez képest viszonylag csendes és nyugodt. Fekvése és egyedi hangulata miatt sokan kedvelik, bár a turizmus itt nincs jelen olyan régóta, mint más észak-krétai településeken. A város központi része itt is a kikötő és környéke, melynek közelében egymást érik a tavernák és bárok: az ide látogató nyaraló számára minden adott, hogy jól érezze magát. A magas, évtizedek óta nevelt pálmákkal tarkított sétány közvetlenül a tenger mellett fut, előtte a sitiai halászok színes, kikötött csónakjai horgonyoznak.



Sitia, Kelet-Kréta


A strand a város külső részén, Sitia bevezető szakasza mellett részén helyezkedik el, homokkal, aprókaviccsal, kisebb-nagyobb kövekkel borított part. 

A krétai település repülőtere a város északi részén került kialakításra, mely körgyűrűn közelíthető meg - már több mint harminc éve, 1984 óta várja a légi úton érkezőket.

 

Sitia Kréta







Sitia koordináták: 35.208446,26.106208 

Szállások egyéni utazóknak

Egyénileg tervezed utad Krétára, saját magad szeretnéd kézbe venni az irányítást?

Kréta egyénileg

Több száz apartman és szálloda közül választhatsz, melyeket települések szerint gyűjtöttünk Neked össze.

Tovább...

Utazás a Personal Toursszal

Utazási irodát keresel krétai nyaralásodhoz?
Segítünk a keresésben.

Kréta utazási irodával

Utazz Krétára a Personal Tours utazási irodával, mely amellett hogy a szervezés terhét is leveszi a válladról, széles apartman és szállodakínálattal, valamint kedvező árakkal áll rendelkezésedre.

Tovább...

Utasbiztosítási kedvezmény

Megajándékozunk a Kretasziget.hu utasbiztosítási kedvezményével.

Biztosítási kedvezmény

Akár Kréta szigetére jössz idén, akár más vidéken nyaralsz, 2017-es utazásodhoz 10% utasbiztosítási kedvezményt adunk ajándékba.

Tovább...



Honlapunk a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookie) használ. Az oldal látogatásával hozzájárulsz a sütik használatához.