Kréta sziget mobil nézet

Kellemes nézelődést - mobilon és táblagépen is!

Kréta sziget

Városok

Látnivalók

Strandok

Utazás

Útikönyv

Közösség

 
 

Nyugat-Kréta városai

Kréta nyugati felén a két legnagyobb város, Chania és Rethymno töltik be a regionális vezetői szerepkört.

Eme két, jelentős történelmi múlttal rendelkező város mellett a környéken még sok, kisebb-nagyobb város és halászfalu található. Kréta északnyugati felén bár a tömegturizmus jelen van, ám kevésbé látványosan, mint a fővárostól keletre eső részeken.


Agia Galini

Régió: Nyugat-Kréta, Rethymno

 

Agia Galini, Kréta 

A dombokra épült, barátságos légkörű, hajdani halászfalu a nyaralók körében is népszerű.

Agia Marina

Régió: Nyugat-Kréta, Chania körzet 

 Agia Marina

 

Nyugat-Kréta egyik csendesebb nyaraló övezete, mely Chania külvárosainak egyikeként vált népszerűvé az utóbbi években - mindössze 10 kilométerre fekszik a híres történelmi településtől.

Agia Roumeli

Régió: Nyugat-Kréta, Chania

 

Agia Roumeli, Kréta


A Líbia-tenger partján, a Fehér-hegység lábánál elterülő apró település a Szamariai szurdokon átkelők végállomása.

Almirida

Régió: Nyugat-Kréta, Chania körzet 

 

A bájos üdülőtelepülés dimbes-dombos északi régióban fekszik, és a környékén több, homokkal borított partszakasz várja a nyaralókat.

Bali

Régió: Nyugat-Kréta, Rethymno

 

Bali, Kréta

 

Kréta északnyugati oldalán, Heraklion és Rethymno között megbúvó tengerparti település.

Chania

Régió: Nyugat-Kréta, Chania

 

Chania, Kréta


Chania Kréta második legnagyobb városa, egyben a róla elnevezett régió központja.

Chora Sfakion

Régió: Nyugat-Kréta, Chania körzet

 

Chora Sfakion

 

Kréta egyik legkülönlegesebb fekvésű települése a sziget délnyugati részén: a mindössze 300 állandó lakossal rendelkező falu egyedi természeti környezete mellett még a konyhájáról is híres. 

Gerani

Régió: Nyugat-Kréta, Chania körzet 


Gerani, Nyugat-Kréta

 

Gerani a Chaniától nyugatra eső falvak között az egyik legnyugodtabb és legkisebb méretű, jobbára a pihenést kedvelők választják.

Kissamos

Régió: Nyugat-Kréta, Chania körzet

 

Kissamos, Kréta 

 

Kissamos Kréta északnyugati részén található, csendes kisváros, 40 kilométeres távolságra Chaniától.

Loutro

Régió: Nyugat-Kréta, Chania körzet

 

Loutro, Kréta

 

Az egyedülálló hangulatú, dél-krétai Loutro kizárólag hajóval, vagy gyalogosan közelíthető meg: a települést magas hegyek zárják el a nagyvilágtól.

Maleme

Maleme, Kréta


A Chania környéki kisvárosok egyik nyugodt képviselője.

Paleochora

Régió: Nyugat-Kréta, Chania körzet

 

Paleochora, Kréta

 

Bár Paleochora hangulata alapján igazi dél-krétai település, mérete miatt több vonásában is inkább nagyvárosi, mintsem családias jellegű.

Plakias

Régió: Nyugat-Kréta, Rethymno közelében

 

Plakias, Kréta sziget, Görögország

 

Plakias 30 kilométerre található Rethymno-tól délre, otthonos és békés dél-krétai település.

Platanias

Régió: Nyugat-Kréta, Chania körzet 


Platanias Kréta

 

Platanias a szomszédos Agia Marina településsel szinte teljesen egybeépült nyaralóvároska Chania nyugati oldalán. 

Rethymno

Régió: Nyugat-Kréta, Rethymno

 

Rethymno, Kréta

 

A 35.000 fős Rethymno Kréta egyik leghangulatosabb, számos történelmi látnivalóval rendelkező nagyvárosa.

Sougia

Régió: Nyugat-Kréta, Rethymno közelében

 

Sougia, Kréta sziget Görögország

 

Az aprócska Sougia a nyugalom megtestesítője a délen elterülő hegyek lábánál.

Spili

Régió: Nyugat-Kréta, Rethymno közelében

 

Spili 

A festői környezetben fekvő, 400 méteres dombok és sziklamagaslatok között elterülő Spili barátságos oázis a krétai hegyek óvó őrizetében.

Stavros

Régió: Nyugat-Kréta, Chania

 

Stavros, Kréta 

 

A 70-es évek óta egyre népszerűbbé váló település egyedi környezete, békés hangulata igazán megkapó.

Szállások egyéni utazóknak

Egyénileg tervezed utad Krétára, saját magad szeretnéd kézbe venni az irányítást?

Kréta egyénileg

Több száz apartman és szálloda közül választhatsz, melyeket települések szerint gyűjtöttünk Neked össze.

Tovább...

Utazás a Personal Toursszal

Utazási irodát keresel krétai nyaralásodhoz?
Segítünk a keresésben.

Kréta utazási irodával

Utazz Krétára a Personal Tours utazási irodával, mely amellett hogy a szervezés terhét is leveszi a válladról, széles apartman és szállodakínálattal, valamint kedvező árakkal áll rendelkezésedre.

Tovább...

Utasbiztosítási kedvezmény

Megajándékozunk a Kretasziget.hu utasbiztosítási kedvezményével.

Biztosítási kedvezmény

Akár Kréta szigetére jössz idén, akár más vidéken nyaralsz, 2017-es utazásodhoz 10% utasbiztosítási kedvezményt adunk ajándékba.

Tovább...



Honlapunk a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookie) használ. Az oldal látogatásával hozzájárulsz a sütik használatához.