Kréta sziget mobil nézet

Kellemes nézelődést - mobilon és táblagépen is!

Kréta sziget

Városok

Látnivalók

Strandok

Utazás

Útikönyv

Közösség

images/slider/chania-kreta-fejlec.jpg
 
 

Chania

Régió: Nyugat-Kréta, Chania


Chania Kréta második legnagyobb városa, egyben a róla elnevezett régió központja. A gazdag történelmi múlttal, több ezer éves gyökerekkel rendelkező település a sziget nyugati oldalának északi részén fekszik, állandó lakossága 55.000 fő. Napjainkban a város kedvelt turistacélpont is, köszönhetően rendkívül kedvező fekvésének, és egyedülálló hangulatú velencei kikötőjének.

 

Már a mínoszi királyságok idejében is gazdag város virágzott itt, melyet Kydoniának hívtak. Az ókorban messze földön ismert hírneve volt, amiről még Homérosz is megemlékezett az Odüsszeiában. A település a ma ismert nevét a történészek szerint a bizánciaktól kapta ezer évvel ezelőtt, akiknek fontos kereskedelmi hajózási útvonala haladt a krétai partok közelében. Chania az elmúlt évezredekben többször is gazdát cserélt, tartozott görög, arab, bizánci, velencei és török fennhatóság alá is. Bár az uralkodó népek közül mindegyik igyekezett a saját igényeinek és terveinek megfelelően szabni a várost, napjainkra legjelentősebben a velencei befolyás hagyott nyomot: a fennmaradt velencei kikötő ódon házai, és az óváros épületei, zegzugos utcái a múltba kalauzolják az ide látogatót. A virágokkal és zöld növényekkel díszített, kövekkel kirakott sikátorok, a díszes faborítású ablakok, az aprócska tereken emelkedő templomok mind-mind igazán hangulatossá és barátságossá varázsolják Chania ezen részét.

 

Chania, Kréta

A tágas velencei kikötő és az óváros


Chania, Kréta

A mai napig Chania városképének fő meghatározója

A mai Chania két fő részre osztható: a tenger közelében fekvő óvárosi részek, a velencei kikötő környéke, és a várost egykor védő, 16. századból származó fal maradványain túl modern város kezdődik, ahol minden megtalálható: jól felszerelt kórházak, felújított iskolák, tradícionális tavernák, zenés bárok, szállodák, valamint rengeteg kulturális és szórakozási lehetőség. A város utcáin járva több színház és mozi is felfedezhető, melyek között szabad tériek is vannak.

 

Chania, Kréta

 

Chania több mint egy évszázadon keresztül nem csupán a szűkebb régió, hanem Kréta fővárosa is volt: 1847-től töltötte be a megtisztelő címet, mígnem 1971-ben Heraklion kapta meg vezető szerepet. És bár a sziget fővárosának címét elvesztette, Chania a mai napig is terjeszkedik, egyre kijjebb tolva határait: még néhány év, és hamarosan egybeolvad az elővárosaival, és a tenger mentén fekvő nyaralótelepülésekkel.

A város mérete miatt nem csak a nyári hónapokban, hanem egész évben éjjel-nappal pezsgő, élettel teli település. Több híres múzeum is működik a városban: itt található többek között a Tengerészeti Múzeum, a számtalan ókori leletéről ismert Archeológiai Múzeum, a Haditechnikai Múzeum, és a Néprajzi Múzeum is. A város piaca az óváros mögött, a központban található, Kréta egyik legnagyobb fedett bolthelyisége - 1913 óta több tucatnyi bolt szolgálja ki benne a helyieket.

 

Chania, Kréta sziget, Görögország

 

Chania, Kréta

 

ChaniaChania egyik legnagyobb temploma

 

A város mellett nemzetközi repülőtér is található (Ioannis Daskalogiannis repülőtér, kódnév: CHQ) ami tovább erősíti Chania régiós szerepét. A településtől kb. 15 kilométerre, északkeletre fekvő reptér utasforgalma napjainkra már meghaladja az évi két és félmillió utazót, ezzel Görögország egyik legforgalmasabb repülőterévé vált.

 




Chania koordináták:
35.518613, 24.013934


Távolságok: 

Chania - Rethymno: 64 km
Chania - Plakias: 93 km
Chania - Heraklion: 142 km
Chania - Chora Sfakion: 74 km
Chania - Paleochora: 72 km
Chania - Stalis, Malia: 172 km
Chania - Matala: 136 km
Chania - Ierapetra: 236 km
Chania - Hersonissos: 165 km

Chania - Balos: 47 km
Chania - Elafonissi: 73 km
Chania - Falassarna: 50 km
Chania - Vai: 292 km
Chania - Chrissi sziget: 246 km

Szállások egyéni utazóknak

Egyénileg tervezed utad Krétára, saját magad szeretnéd kézbe venni az irányítást?

Kréta egyénileg

Több száz apartman és szálloda közül választhatsz, melyeket települések szerint gyűjtöttünk Neked össze.

Tovább...

Utazás a Personal Toursszal

Utazási irodát keresel krétai nyaralásodhoz?
Segítünk a keresésben.

Kréta utazási irodával

Utazz Krétára a Personal Tours utazási irodával, mely amellett hogy a szervezés terhét is leveszi a válladról, széles apartman és szállodakínálattal, valamint kedvező árakkal áll rendelkezésedre.

Tovább...

Utasbiztosítási kedvezmény

Megajándékozunk a Kretasziget.hu utasbiztosítási kedvezményével.

Biztosítási kedvezmény

Akár Kréta szigetére jössz idén, akár más vidéken nyaralsz, 2017-es utazásodhoz 10% utasbiztosítási kedvezményt adunk ajándékba.

Tovább...



Honlapunk a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookie) használ. Az oldal látogatásával hozzájárulsz a sütik használatához.