Kréta sziget mobil nézet

Kellemes nézelődést - mobilon és táblagépen is!

Kréta sziget

Városok

Látnivalók

Strandok

Utazás

Útikönyv

Közösség

images/slider/stavros-kreta-fejlec.jpg
 
 

Stavros

Régió: Nyugat-Kréta, Chania

 

A 70-es évek óta egyre népszerűbbé váló település egyedi környezete, békés hangulata igazán megkapó.


Stavros a mai imázsát nem az évezredes történelmi múltjának köszönheti, ugyanis három-négy évtizede még csupán néhány halászkunyhó állt itt. A környező táj egyediségének köszönhetően elsőként a filmipar figyelt fel rá, amikor az 1964-ben forgatott Zorba néhány híres jelenetét itt, a falucska partján forgatták. Az Anthony Quinn főszereplésével készült, világsikert aratott film egy csapásra legendává változtatta Stavrost, és nyaralók ezrei érkeztek átélni a hely hangulatát.

A rozzant halászkunyhók helyébe modern apartmanok és tavernák épültek, ám a környékre vigyázva nem engedték, hogy szállodasorokat is felhúzzanak. Stavros így megmaradt viszonylag kis méretű, ám hangulatos településnek, ami ugyan már modernebb és nagyobb, mint a 60-as években, viszont a turistacentrumok nyüzsgése szerencsére messzire elkerüli. Az éjszakai élet errefelé így egyáltalán nem mondható jelentősnek, nappal pedig a főszerepet a strand környéke játssza.

 

Stavros, Kréta

 

Hétvégéken a legközelebbi nagyvárosból, a mindössze bő húsz perces autózásra lévő Chaniából gyakran járnak pihenni a környékre, ami homokos partszakaszokkal rendelkező strandokban is bővelkedik. A városkában néhány taverna és bár várja az ide látogatókat, saját strandján bérelhető napernyők és napágyak vannak felállítva. 

Ma szinte nincs ember, aki ne ismerné Mikis Theodorakis zeneszerző világhíres dallamát, melyre Zorba, a görög járta a híres szirtaki táncot - ám ezt igazán mégis talán az tudja értékelni a legjobban, aki átérezte már maga is az Akrotiri-félszigeten fekvő Stavros varázsát, ahol a dal először elhangzott.
 

Stavros koordináták:
35.591392, 24.095037

 




Szállások egyéni utazóknak

Egyénileg tervezed utad Krétára, saját magad szeretnéd kézbe venni az irányítást?

Kréta egyénileg

Több száz apartman és szálloda közül választhatsz, melyeket települések szerint gyűjtöttünk Neked össze.

Tovább...

Utazás a Personal Toursszal

Utazási irodát keresel krétai nyaralásodhoz?
Segítünk a keresésben.

Kréta utazási irodával

Utazz Krétára a Personal Tours utazási irodával, mely amellett hogy a szervezés terhét is leveszi a válladról, széles apartman és szállodakínálattal, valamint kedvező árakkal áll rendelkezésedre.

Tovább...

Utasbiztosítási kedvezmény

Megajándékozunk a Kretasziget.hu utasbiztosítási kedvezményével.

Biztosítási kedvezmény

Akár Kréta szigetére jössz idén, akár más vidéken nyaralsz, 2017-es utazásodhoz 10% utasbiztosítási kedvezményt adunk ajándékba.

Tovább...



Honlapunk a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookie) használ. Az oldal látogatásával hozzájárulsz a sütik használatához.