Kék Zászlós strandok Krétán
2014

 

Kréta szigetének strandjait évről-évre kitüntetik vízminőségükért, kiváló szolgáltatásaikért, tisztaságukért és biztonságukért. A Kék Zászlónak (Blue Flag) nevezett kitüntetést azt azt kiosztó szervezet igen szigorú feltételekhez köti, a strandokat 32 különféle szempont szerint vizsgálják meg.

Büszkén jelentjük ki, hogy 2014-ben a Kék Zászló kitüntetést 105 krétai tengerpart, valamint egy kikötő (Agios Nikolaos) kapta meg, amivel egész Görögországban a legtöbb kitüntetést zsebelte be! Görögország egyébként hagyományosan jól szerepel a díjjal kitüntetett strandok számában, ugyanis ebben az évben csupán Spanyolországnak sikerült megelőznie.

 

 Kék Zászlós strandok Krétán

 

Kréta négy nagy régiójából Chania strandjai 29, Rethymno 17, Heraklion 17, Lassithi pedig 42 Kék Zászló kitüntetést viselhetnek.

A következő strandok kapták meg a Kék Zászló kitüntetést 2014-ben Kréta szigetén, régiók szerint:

 

Chania régió:
 

Voulismeni
Grammeno
Pachia Ammos
Chalikia
Sougia
Falasarna / Pachia Ammos 1
Falasarna / Pachia Ammos 2
Kasteli / Mavros Molos-Plaka
Platanias
Platanias /Limanaki
Kolymvari
Rapaniana
Stalos
Ag. Apostoli 1
Ag. Apostoli 2
Chrissi Akti
Agia Marina
Kalamaki
Nea Chora
Marathi
Stavros
Agios Onoufrios
Kalathas
Maistrali
Kalyves Xyda
Almyrida
Kyani
Kavros
Perastikos

 


 

Rethymno régió

Kréta legjobb strandok 2014Rethymno 1
Rethymno 2
Rethymno 3
Rethymno 4 / Myssiria
Platanias Β/Rethymno 6
Perivolia
Adelianos Kampos A
Pigianos Kampos
Skaleta
Panormos/Limni
Lianos Kavos Lavris
Bali Varkotopos
Bali Livadi
Damnoni
Plakias
Souda
Rodakino

 


 

Heraklion régió
 

Ellinoperamata
Fodele
Ammoudara 1
Ammoudara 4
Ammoudara 5
Limenas Chersonissou 5
Agios Georgios 1
Agios Georgios 3
Anissaras
Agios Georgios 2/Panagia Rizi
Drapanos
Potamos
Potamos A
Kokkini Chani
Agia Pelagia / Menopetra
Kastri / Creta Maris
Matala

 


 

Lassithi régió
 

Kréta legjobb strandok és tengerpartok 2014Spiliada
Poros 1
Poros 2
Elounda
Pigaidakia Eloundas
Schisma
Elounda 1
Driros
Chiona
Plaka
Chavania 2
Agios Nikolaos 1
Agios Nikolaos 2
Agios Nikolaos 3
Ammoudi
Kitroplateia
Ammos/Marina
Almyros
Ammos/Dimotiki
Pilos
Ammoudara
Voulisma
Agios Panteleimonas
Karavostasi
Chavania 1
Sitia 1 / Galliko
Sitia 1 / Petra
Vai / Finikodasos
Kouremenos
Chiona
Kato Zakros
Vourlia
Limanaki
Analipsi
Makrygialos / Langoufa
Ierapetra 1 / Dimotiki
Ierapetra 2 / Dimotiki
Agia Fotia
Myrtos
Koutsounari / Agios Ioannis
Koutsounari 2
Katharades 1

A Kék Zászlóval díjazott strandok listája: eepf.gr

 

Kellemes strandolást Kréta tengerpartjain!

{loadposition user99}

NÉPSZERŰ: Ne felejtsd el utazásod előtt megnézni és megkötni a 2022-es krétai, illetve görögországi nyaralásokhoz ajánlott utasbiztosítást!

Kréta ajánlat, mit érdemes

Kattints ide, hogy milyen utasbiztosítást érdemes kötni idén, és miért! A sokak által kedvelt, népszerű hasznos információ mellett utasbiztosítást kalkulátort is találsz, ahol egy perc alatt meg is tudod kötni a számodra legideálisabb csomagot.

Scroll to Top