Kréta nagyvárosai, falvai és nyaralóhelyei

Kréta városai

Festői Óvárosok, nyüzsgő nyaralóhelyek, csendes falvak

Kréta térkép

Milyen városok vannak Kréta szigetén? Melyek a legszebb települések, és miket érdemes meglátogatni Nyugat-Krétán és Kelet-Krétán? Hova érdemes nyaralni menni Görögország legnagyobb szigetén?

Görögországban Kréta nem csupán földrajzilag vagy a strandjai terén, de települések terén is rendkívül változatos: éppen úgy megtalálhatóak a több tízezres nagyvárosok, mint az aprócska falvak, és a kilométereken át egybefüggő üdülőtelepülések is.

Heraklion (Iraklio) Kréta főváros információk, tudnivalók

A legnagyobb település Krétán maga a főváros, Heraklion (Iraklio), mely a sziget északi részén fekszik, földrajzilag nagyjából középen, ám hagyományosan Kelet-Krétához sorolva. Ennek oka, hogy a négy nagy régióból Chania és Rethymno régiói Nyugat-Kréta, míg Heraklion és Lassithi régiói a keleti részhez tartoznak, ugyanis a fővárosról elnevezett régió nagyobb része a keleti oldalból hasít ki jóval nagyobb egységet.

Heraklion mellett épült fel Kréta legnagyobb repülőtere is, a Nikos Kazantzakis Nemzetközi Repülőtér, ahová Európa számos más országa mellett Magyarországról is rendszeresen érkeznek nyaralójáratok és fapados légitársaságok gépei, és Görögország egyik legforgalmasabb repülőterének számít.

Rethymno velencei kikötő (Venetian Harbour, Old Port Rethymno) látnivalók Nyugat-Kréta Heraklion. Kréta fővárosa (Iraklio)

Amit érdemes tudni Kréta szigetének városairól és falvairól

Kréta fővárosa, Heraklion után méretben Chania (Haniá) és Rethymno (Réthimno, Rethymnon) városok következnek, mindkettő a róluk elnevezett régió központja is. Ezen városok több tízezres lakossággal rendelkező települések, körülöttük Nyugat-Kréta legnagyobb nyaralócentrumaival. Olyan híres, utazók által a nyári hónapokban látogatott és kedvelt falvak találhatóak itt a tengerparton, mint a Chania mellett fekvő Agia Marina, Platanias, Agia Apostoli, Daratsos, Maleme, Gerani, Kolymvari vagy Kissamos.

Nyugat-Kréta Chania városai

Chania városa mellett nemzetközi repülőtér is található, melyen szintén landolnak Magyarországról érkező repülőgépek. A másik nyugati nagyváros, Rethymno északi vonzáskörzetében Adelianos Kampos, Sfakaki, Panormos, illetve Bali a főbb nyaralóközpontok. A nyugat-krétai régióközpontok látványos velencei óvárosokkal is bírnak, melyek a középkor hangulatát hordozzák még manapság is, a kikötőikben klasszikus világítoronnyal.

Rethymno Kréta információk óváros Rethymno, Nyugat-Kréta (Rethymno old town, óváros)

Kréta települései egymástól eltérő hangulatúak

Kelet-Kréta fő nyaralóhelyei Herakliontól keletre húzódnak, ahol Kokkini Hani, Gouves, Analipsi, Anissaras, Hersonissos, Stalis és Malia városok találhatóak, utóbbiak különösen nyüzsgőnek számítanak. A leginkább keletre eső Lassithi régió központja a szintén északi partvidékre épült Agios Nikolaos, majd Sitia zárja a nagyobb városok sorát északon.

Heraklion régió városai

Kréta déli része egészen más, mint az északi: a hegyes-völgyes részeken, a fennsíkokon, illetve a Líbiai-tenger felé eső részeken kisebb, csendesebb, nyugodtabb falvak és kisvárosok húzódnak meg, ami mind keleti oldalra, mind a nyugatira egyaránt jellemző.

Mivel Kréta sziget idegenforgalmának döntő része az északi oldal településeire irányul, így ezek a részek a legjobban kiépítettek: sűrűbb úthálózattal és komolyabb infrastruktúrával rendelkeznek, több üzlettel és turisztikai szolgáltatóval. Az északi városokat köti össze a National Road is, mely egy viszonylag gyors haladást lehetővé tevő főút, és Kissamostól egészen Sitia városáig halad több száz kilométer hosszan.

A Krétára repülővel érkező nyaralók körében emiatt az északi részek legnépszerűbbek Nyugat-Krétán és Kelet-Krétán egyaránt, és az utazási irodák is főként az ottani településekre viszik az vendégeiket.

Gouves (Kelet-Kréta) Hersonissos Kelet-Kréta

Dél-Kréta városai és falvai csendesebbek

Dél-Kréta településeinek zöme ugyan méretben sokkal kisebb, mint az északiak, ám sok helyen azért közel sem kietlen a táj, hiszen délen is számos apartman, szálloda, étterem és különféle üzlet várja a nyaralókat, csak érezhezően nyugodtabb, kevésbé zsúfolt, autentikusabb légkörben. Némelyik helyi falu délen képeslapokra illő bájjal rendelkezik, mint amilyen Chora Sfakion vagy Loutro, van amit a közeli remek strandok miatt kedvelnek, mint amilyen Plakias vagy Xerokambos, egyedi hangulatuk miatt pedig Matala, Myrtos, vagy Agia Galini méltó említésre. Európa legdélebbi városa is Krétán található, Ierapetra, amelyet még Napóleon is meglátogatott.

Fontos azt is tudni, hogy a települések zöme, legyen az Kréta szigetének bármely részén, felkészülten és legendás vendégszeretettel várja az oda látogatókat: egy-két taverna, szupermarket, vagy beach bár szinte mindenhol akad.

Kellemes városnézést kívánunk Kréta szigetének varázslatos településein!

Loutro, Kréta

A legszebb települések és legjobb nyaralóhelyek Krétán

  • Agia Galini

    Nyugat-Kréta városai Rethymno régiójában

    Agia Galini, Kréta

    A dombokra épült, barátságos légkörű Agia Galini (görögül Αγία Γαλήνη) Kréta szigetének egyik legnagyobb méretű hajdani halászfaluja a déli részen, mely a nyaralók körében is...

  • Agia Marina

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Agia Marina Kréta, információk, képek és leírás

    Agia Marina (Αγία Μαρίνα) Nyugat-Kréta egyik legfontosabb nyaralóövezete, mely Chania külvárosainak egyikeként vált népszerűvé az utóbbi években. A krétai nagyvárostól mindössze 10 kilométerre fekvő Agia...

  • Agia Pelagia

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Agia Pelagia strand

    Kréta fővárosának, Heraklionnak közelében található Agia Pelagia (görögül Αγία Πελαγία) egy régi halászfalu, mely napjainkra már modern, viszonylag csendes nyaralótelepüléssé változott. Agia Pelagia vadregényes, dimbes-dombos...

  • Agia Roumeli

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Agia Roumeli, Samariai szurdok végállomás, Kréta

    A Líbiai-tenger partján, a Fehér-hegység lábánál elterülő aprócska Agia Roumeli Kréta szigetének egyik legkisebb faluja, mégis fontosnak számít, ugyanis a Szamariai-szurdokon átkelők végállomása. Agia Roumeli...

  • Agios Nikolaos

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Agios Nikolaos Kréta sziget Görögország

    Agios Nikolaos az egyik legnagyobb és legszebb nagyváros Kréta szigetének északkeleti felén, egyben Lassithi régió központja. Régió: Kelet-Kréta, Lassithi régió Koordináták: 35.190592,25.719078 Így is ismerhetjük:...

  • Almirida (Almyrida)

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Almirida Kréta

    A bájos, viszonylag kis méretű Almirida Nyugat-Kréta egyik üdülőtelepülése, mely Chania régiójában, egy tágas tengeröböl sarkában fekszik. Almirida dimbes-dombos környékén több homokkal borított öböl várja...

  • Bali

    Nyugat-Kréta városai Rethymno régiójában

    Bali Kréta sziget

    A sziget északnyugati oldalán, Heraklion és Rethymno között nagyjából félúton elterülő krétai Bali (Μπαλί) a környék egyik népszerű tengerparti települése. A nyaralók körében a kedveltségét...

  • Chania

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Chania Nyugat Kréta

    Chania Kréta sziget második legnagyobb városa, egyben a róla elnevezett régió központja. A rendkívül gazdag történelmi múlttal, több ezer éves gyökerekkel rendelkező krétai település a...

  • Chora Sfakion (Sfakia)

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Chora Sfakion Kréta

    Kréta egyik legkülönlegesebb fekvésű települése, Chora Sfakion (görögül Χώρα Σφακίων) a sziget délnyugati részén fekszik, Chania régiójában. A mindössze 300 állandó lakossal rendelkező falu egyedi...

  • Elounda

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Elounda, Kelet-Kréta

    A Kréta északkeleti részén található Elounda (Σχίσμα Ελούντας) kisvárosát hangulatos földrajzi elhelyezkedése, és Agios Nikolaoshoz való közelsége teszi népszerűvé. Régió: Kelet-Kréta, Lassithi régió Koordináták: 35.262318,...

  • Gerani

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Gerani, Nyugat-Kréta

    Gerani a Chaniától nyugatra eső nyaralóhelyek között az egyik legnyugodtabb és legkisebb méretű település, jobbára a pihenést kedvelők választják. Az aprócska nyugat-krétai faluban néhány szálloda...

  • Gouves (Kato Gouves)

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Gouves, Kelet-Kréta (Gouves információk és látnivalók)

    A sziget fővárosához, Heraklionhoz meglehetősen közel fekvő Gouves népszerű nyaralóhely Kelet-Krétán, köszönhetően a közeli repülőtérnek és a számos apartmannak és szállodának. Gouves (avagy Kato Gouves,...

  • Heraklion (Iraklio)

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Heraklion (Iraklio) Kréta főváros információk, tudnivalók

    Kréta legnagyobb és legforgalmasabb városa, Heraklion egyben a sziget fővárosa is. A Kréta északi oldalán, nagyjából a sziget közepén fekvő Heraklion (Iraklio, Iráklion, görögül Ηράκλειο)...

  • Hersonissos (Chersonissos, Limenas Chersonisou)

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Hersonissos Kréta (Chersonissos, Limenas Chersonisou)

    Hersonissos nyaranta Kelet-Kréta északi részének egyik leglátogatottabb üdülőtelepülése, ahol hosszú tengerparti sétálóutca, éttermek és bárok rengetege várja a nyaralókat. A sziget fővárosától, Herakliontól keletre eső...

  • Ierapetra

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Ierapetra nyaralás információk Kelet-Kréta

    Ierapetra Kréta szigetének negyedik legnagyobb városa, mely termékeny földjei és sok napsütéses órája miatt miatt az egyik legjelentősebb mezőgazdasági központ. A Lassithi régióban található település...

  • Kalamafka

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Kalamafka, Kelet-Kréta

    Kréta keleti hegyvidékén megbúvó, csendes kis falucska, mely Európa legdélebbi városától, Ierapetrától mindössze néhány kilométerre terül el. Régió: Kelet-Kréta, Lassithi régió Koordináták: 35.074126,25.657356  Így is...

  • Kissamos (Kastelli)

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Kissamos információk, Kréta

    Kissamos Kréta sziget északnyugati részén található, meglehetősen csendes kisváros, kb. 40 kilométeres távolságra Chania városától. Kissamos (görögül Κίσσαμος) kb. 2500 állandó lakossal rendelkezik, és eredeti...

  • Koutsounari (Kutsunari)

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Koutsounari Kréta nyaralás

    Régió: Kelet-Kréta, Ierapetra közelébenKoordináták: 35.011879,25.829112 Dél-Kréta tenger menti, dimbes-dombos területen fekvő Koutsounari (Κουτσουνάρι) aprócska települése elsősorban a nyugalmáról ismert. Régió: Kelet-Kréta, Lassithi régió Koordináták: 35.011879,25.829112...

  • Kritsa

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Kritsa Kréta

    A múltjára és néphagyományaira rendkívül büszke krétai falucska, Kritsa Kréta keleti részén, Lassithi régióban fekszik, dombok lankáira építve. A helyi lakosság a mai napig intenzíven őrzi az...

  • Lentas (Lendas)

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Lendas Kréta

    Lentas több mint 2000 éves múlttal büszkélkedő, de rendkívül apró méretű település Kréta délkeleti részén: a tömegturizmus fellegváraitól távol fekszik, így még az elmúlt évtizedekben...

  • Loutro

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Loutro, Kréta

    Az egyedülálló hangulatú, dél-krétai Loutro (görög nyelven Λουτρό) kizárólag hajóval, vagy gyalogosan ösvényeken közelíthető meg: a települést ugyanis magas hegyek zárják el a nagyvilágtól. Loutro...

  • Maleme

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Maleme Kréta szigetén

    A Chania környéki települések egyik nyugodt képviselőjeként Maleme nyaralófaluja kevésbé a nyüzsgésről, mintsem a pihenésről szól Kréta szigetén. A Nyugat-Kréta történelmi nagyvárosához, Chaniához közel fekvő,...

  • Malia

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Malia, Kelet-Kréta

    A négyezer fős Malia elsősorban három dologról híres Kréta keleti részén: az 1915-ben felfedezett mínoszi palotájáról, Európa-szerte ismert éjszakai életéről, és számtalan szállodakomplexumáról. Az ókorban...

  • Matala

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Matala, Kréta

    Matalának számtalan rajongója van világszerte: egyedi légköre és különleges karaktere miatt az elmúlt években sokak számára vált legendává Kréta szigetén! A krétai Matala leginkább arról...

  • Mochlos

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Mochlos információk, képek, látnivalók Kelet-Kréta

    A Mirabello-öböl északkeleti részén fekvő, aprócska Mochlos egy régi halászfalu, a régióközpont Agios Nikolaos városától 37 kilométerre. A Kelet-Krétán található kistelepülés mellett 1908-ban mínoszi korból...

  • Myrtos

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Myrtos, Kelet-Kréta sziget

    A dél-krétai Myrtos nyugodt, kellemes hangulatú település a sziget keleti felén, távol a nyüzsgő északi városoktól. A legközelebbi nagyobb település az Európa legdélebbi városaként ismert...

  • Pachia Ammos

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Pachia Ammos, Kelet-Kréta sziget

    A főút közvetlen közelében fekvő, kis méretű Pachia Ammos falut Kréta szigetének északkeleti oldalán találjuk, innen kanyarodik le délre az út Ierapetra felé. Régió: Kelet-Kréta, Lassithi...

  • Paleochora (Palaiochora)

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Paleochora, Kréta

    Paleochora hangulata alapján igazi dél-krétai település, mérete miatt több vonásában is inkább városias, mintsem falusi jellegű. A kb. 2300 állandó lakosú krétai város térképeken látható...

  • Plaka

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Plaka, Kréta sziget (Kelet-Kréta) Spinalonga

    Kréta szigetének keleti oldalán fekvő Plaka (Πλάκα) egy bájos, de apró falucska, mely sármját elhelyezkedésének köszönheti: az épületekkel éppen szemközt emelkedik ki a tengerből Spinalonga,...

  • Plakias

    Nyugat-Kréta városai Rethymno régiójában

    Plakias, Kréta sziget falvai

    A Rethymno városától 30 kilométerre található Plakias (Πλακιάς) Dél-Kréta egyik legjobb kiindulópontja a környező remek strandok felfedezésére. Plakias rendkívül otthonos és nyugodt kis település, melynek...

  • Platanias

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Platanias információk Kréta

    A népszerű Platanias a szomszédos Agia Marina településsel szinte teljesen egybeépült nyaralóvároska Chania nyugati oldalán, melynek aranyhomokos strandja, hosszú üzletsorai és esti nyüzsgése sok nyaralót...

  • Rethymno (Rethymnon)

    Nyugat-Kréta városai Rethymno régiójában

    Rethymno Nyugat-Kréta

    A 35.000 fős Rethymno Kréta sziget egyik leghangulatosabb, számos történelmi látnivalóval rendelkező nagyvárosa, egyben a sziget egyik nagy nyugati régiójának központja. Rethmyno (görögül Ρέθυμνο) Kréta...

  • Sissi (Sisi)

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Sisi (Sissi nyaralás, információk) Kelet-Krétán

    Bájos, kis méretű Sissi (görög nyelven Σίσι) Kréta északkeleti részén, amely a sziget legnyüzsgőbb nyaralóvárosaitól, Maliától, Stalistól és Hersonissostól mindössze néhány kilométeres távolságra fekszik. A csendes...

  • Sitia

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Sitia, Kelet-Kréta információk, nyaralás, látnivalók

    A tízezer fős, jellegzetes látványú Sitia (Σητεία) egy közepes méretű kikötőváros Kréta legkeletebbre fekvő régiójának, Lassithi szívében. A kopár, ám meglehetősen karakteres vidékre épült Sitia...

  • Sougia

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Sougia falu, Kréta sziget Görögország

    Az aprócska Sougia a nyugalom megtestesítője a Kréta szigetének délnyugati részén, méretes hegyek lábánál. A kis méretű, alig néhány tucatnyi házból álló krétai település meglehetősen...

  • Spili

    Nyugat-Kréta városai Rethymno régiójában

    Spili Kréta sziget

    A festői környezetben fekvő, 400 méteres dombok és sziklamagaslatok között elterülő Spili (Σπήλι) barátságos kis oázis a krétai hegyek óvó őrizetében, Rethymno városától 28 kilométerre....

  • Stalis (Stalida)

    Kelet-Kréta városai Heraklion régióban

    Stalis Kréta

    Hosszan elnyúló, kiépített partok és nyaralók nyüzsgése a legjellemzőbb a kelet-krétai Stalis nyaralóhelyre. Stalis (másik nevén Stalida, görögül Σταλίδα) környéke Kréta szigetének legmozgalmasabb, leginkább frekventált...

  • Stavros

    Nyugat-Kréta városai Chania régióban

    Stavros Kréta sziget Zorba Chania

    A Chania mellett fekvő Akrotiri-félszigeten fekvő Stavros (görög nyelven Σταυρός) a 70-es évek óta egyedi környezetének, filmes múltjának és nyugodt hangulatának köszönhetően sokak egyik kedvelt...