Daidalosz és Ikarosz története
Az ókor egyik legismertebb mesterének és fiának legendája.
Szinte mindenkinek ismerősen cseng Daidalosz és Ikarosz neve, azonban ezt az érdekes ókori görög történetet csak kevesen ismerik teljes terjedelmében. Elevenítsük fel hát az egyik legismertebb krétai legendát!
Ki volt Daidalosz, és hogyan került Kréta szigetére?
Daidalosz (Daedalus) az ókori történetírók szerint athéni születésű görög volt, akit ügyes keze hamar széles körben ismert mesteremberré tett. Athén legjobb szobrászaként és asztalosaként rengeteg munkája volt, ám emellett építményeket is tervezett. Az akkori építészeti és szobrászati eszközökön is folyamatosan fejlesztett, a korabeli szóbeszédek hozzá kötötték a fúró feltalálását is. Mivel nagyon keresett és ismert mester hírében állt, több ifjú is beállt őt szolgálni és tőle tanulni, akik közül tehetségével kiemelkedett egyik rokona, az athéni királyi családból származó Talos. A tanítvány egy idő után néhány dologban le is hagyta mesterét, többek között Talosnak sikerült feltalálnia a fazekas korongot.
Nem sokkal később azonban Talos meghalt – egyesek szerint Daidalosz féltékenységből megölte tanítványát egy összetűzés során, míg mások szerint baleset történhetett. Akárhogyan is történt, az athéniaktól tartva Daidalosz elmenekült a városból, és új otthont keresett magának. Néhány hónappal később, amikor hajója Krétán kötött ki, Mínosz király kegyelmébe ajánlotta magát – az uralkodó pedig örömmel fogadta a messze földön híres ezermestert. Daidalosz meghálálta a király bizalmát, és számos épületet tervezett új otthonának, Knosszosznak: különféle házakat és építményeket ácsolt, szobrokat faragott.
Aki megterveze Knosszosz labirintusát
Daidalosz már hosszú ideje Krétán élt, amikor Mínosz király megtagadta a fehér bika feláldozását Poseidonnak. A tengerek istene bosszúból varázslattal kábította el az uralkodó feleségét, hogy az szerelemre gyulladjon a bika iránt, és az asszony Daidaloszt kérte meg, hogy alkosson számára egy tehén formájú, belül üreges fa szobrot, hogy abba belebújhasson, és elcsábíthassa a fehér bikát. Daidalosznak muszáj volt teljesítenie a királyné, Pasziphaé parancsát, és ezek után született meg a Minótaurusz, a bika fejű és ember testű szörnyeteg. Mínosz király az egyre nagyobb és erősebb teremtményt a jósok javaslata alapján bezárásra ítélte, és a börtönéül szolgáló építményt, a Labirintus útvesztőjét is a főépítésszel, Daidalosszal terveztette meg.
Évekkel később, amikor az ifjú Thészeusz megérkezett Krétára, hogy titokban megölje Knosszosz labirintusának rabját, a bika fejű, vérszomjas teremtményt, akinek időről-időre embereket áldoztak, Daidalosz még mindig a király szolgálatában állt, és fiával, a fiatal Ikarosszal együtt aktívan dolgoztak a krétai városban. Ariadné, Mínosz király leánya, miután szerelembe esett a Mínosz király elé járuló Thészeusz iránt, egyenesen az útvesztő tervezőjéhez, Daidaloszhoz fordult, hogy segítsen neki épségben kijuttatni az ifjút Labirintusból. Daidalosz a fonalat, mint az utat jelölő legjobb eszközt javasolta, és az ő tanácsára adta át Ariadné a fonálgombolyagot Thészeusznak, melynek segítségével a fiatal athéni a Minótaurusz megölése után megtalálhatta a kijáratot.
Miután Thészeusz sebesen elhagyta Kréta szigetét újdonsült szerelmével, Ariadnéval együtt, Mínosz féktelen haragra gerjedt. A király dühe leginkább az árulónak tekintett Daidaloszra irányult: elfogatta a mestert és fiát, és mindkettőjüket bezáratta a Labirintusba. Daidalosz és Ikarosz néhány nap múlva lefizette az őröket, kiszöktek az útvesztőből, majd elmenekültek a városból. Mivel Krétán a király befolyása miatt nem maradhattak, Daidalosz elhatározta, hogy elhagyják a szigetet, és Szicíliára utaznak tovább.
Daidalosz és Ikarosz repülése
Mínosz flottájától tartva Daidalosz a hajóval történő menekülést nem tartotta tanácsosnak, ezért a magasságokba tekintve merőben új dolgot ötölt ki: madártollakból és nádszálakból szárnyakat tervezett, melyeket lenfonállal, mézzel és viasszal erősített össze.
A még mindig ifjú Ikarosz elragadtatással nézte apja munkáját, aki megtanította fiának a szárnyak használatát. Se túl magasra, se túl alacsonyra ne repülj, mondta neki Daidalosz, mert a magasban a nap sugarai megolvasztják a viaszt, lent pedig a tenger hullámai megnedvesítik és nehézzé teszik a szárnyakat. Miután elmagyarázta fiának a repülés tudományát, Daidalosz lehajolt és megcsókolta Ikaroszt, majd elsőként a levegőbe emelkedett. A fia is megsuhogtatta szárnyait, és követte apját a levegőbe, hogy együtt szárnyaljanak tovább új otthonuk felé.
Daidalosz mutatta Ikarosznak az utat, az apa repült elől, és egészen sokáig elhaladtak: elhagyták először Kréta, majd több más görög sziget partvonalát, amikor Ikarosz egyre magasabbra kezdett emelkedni. Az ifjú a repülés élvezetétől és a nagyszerű új élménytől megrészegülve elkezdett szárnyalni felfelé, egyre távolabb apjától: hamar igen nagy magasságba emelkedett. Elfelejtette Daidalosz intelmét, és elkerülte a figyelmét, hogy a nap tűző ereje elkezdte megolvasztani a viaszt, a szárnyát pedig lassan elhagyták az oda erősített tollak. Ikarosz már csak akkor vette észre, hogy nem tud tovább repülni, amikor az utolsó tollak is leváltak a szárnyról: ekkor már késő volt, és hiába csapkodott reménytelenül karjaival, apja nevét kiáltva belezuhant a tengerbe.
Daidalosz a kiáltást hallva azonnal visszafordult, és fiát nem látván az égen annak nevét kezdte kiáltozni: „Ikarosz! Ikarosz! Hol vagy, merre keresselek?” Ekkor vette csak észre a tollakat a tenger habjain, és vált számára világossá, hogy Ikaroszt elnyelték a hullámok. Leszállt a legközelebbi szárazföldön, átkozta a találmányát, majd meggyászolta fiát.
Ikaroszra később Héraklész talált rá, amikor az egyik közeli görög szigeten kivetette a fiú testét tenger: minden tisztességet megadva eltemették, majd a szigetet a fiú és az apja iránt érzett tiszteletből Ikáriának nevezték el.
Daidalosz végül további hosszú utazás során elért Szicíliába, és az ottani király szolgálatában öregedett meg.
