Kréta Sziget információk

Kréta időjárása

Amit Krétáról tudni érdemes

Kréta térkép

Kréta Sziget információk

Kréta időjárása

Amit Krétáról tudni érdemes

Kréta térkép
Kréta sziget időjárás információk

Milyen az időjárás Krétán? Mikor érdemes Krétára utazni 2026-ban? Milyen idő van májusban, júniusban, júliusban, augusztusban, szeptemberben? Rendkívül gyakran felmerülő kérdések ezek, melyek szinte mindenkit érdekelnek, akik Görögországban erre a szigetre érkeznek városlátogatásra vagy tengerparti nyaralásra.

Kréta időjárása fekvésének és hegyvidékeinek köszönhetően meglehetősen különlegesnek számít Európában, mivel egyesíti magában a mediterrán, száraz kontinentális, valamint a forró övezeti, észak-afrikai jellegű időjárást is.

Annak köszönhetően, hogy a sziget területe igen nagy, és domborzata is rendkívül változatos, többféle éghajlat is megtalálható itt: más a tenger környékén, más a hegyekben, sőt még Kréta keleti és nyugati részeinek éghajlata is eltér kissé egymástól.

Kréta időjárása

Nagy általánosságban Kréta időjárására az jellemző, hogy a tengerparti részeken a nyár forró és száraz, a tél pedig enyhe, és havazás rendkívül ritkán fordul elő. A sziget belsejében, főként a hegyekben nyáron kevésbé nagy a forróság, bár csapadék ilyenkor ott is ritka. A telek viszont a tengerparti részekhez képest jóval hidegebbek, az átlaghőmérséklet sokkal alacsonyabb, és a magasabb pontokon, a hegycsúcsok közelében még a hóesés is gyakori.

A sziget szállásait, a tapasztalatokat, véleményeket és árakat itt találjuk, vagy katt az alábbi képre: Kréta apartman és szálloda vélemények, árak

Nyaralás Krétán, a legjobb helyi apartmanok és szállodák

És most lássuk Kréta időjárását részletesebben is!

Amit Nyugat-Kréta időjárásáról tudni kell

Északon, a Krétai-tenger közelében a nyarak szárazak, csapadékmentesek, a napsütéses órák száma meglehetősen magas. Nyaranta a Meltemi nevű, északi irányból fújó szél hűsíti a vidéket, ami gyakran napokig tart, és igen erősen fúj. A novembertől áprilisig tartó, csapadékosabb időszak alatt sokat eshet az eső, a hó viszont ritka jelenség. Ez Chania időjárására éppen úgy vonatkozik, mint Rethymno időjárására, a két nyugat-krétai város között nincs jelentős különbség.

Nyugat-Kréta időjárása, március április május

Délebbre, a hegyekben a nyár szintén meleg, ám a hőmérséklet némileg kellemesebb, mint a part közeli forró részeken. Az összeverődő felhőkből néha egy-egy zápor gyakrabban frissíti ezt a részt, ám júliusban és augusztusban az esély erre a magaslatokon is csekély.

A november végétől március elejéig tartó telek hidegek, a gyakori esőzéseken kívül hó is sokszor esik a magaslatokon. Nyugat-Kréta aktuális időjárására az is kifejezetten jellemző, hogy az északról, északnyugatról jövő felhőket a magas hegyek gyakran megakasztják, így a déli tengerpartra valamivel kevesebb jut el belőlük még akkor is, amikor Chania, illetve Rethmyno városai éppen felhősebbek.

Kréta időjárása június, július, augusztus hónapokban

Nyugat-Kréta időjárásában rendszerint a déli részen, a Líbiai-tengernél a legmelegebb a hőmérséklet, azaz Chora Sfakion, Frangokastello, Loutro, Palaichora falvakban és a többi apró településen: ezen a tájon kevés a csapadék, és magas a napsütéses órák száma. Ha Nyugat-Krétán nyaralunk, és azt látjuk, hogy északon vagy a hegyekben befelhősödik, attól még van rá esély, hogy délen tiszta idő és napsütés fogad.

Amit fontos tudni Kelet-Kréta időjárásáról

Nyáron a sziget északkeleti részei időnként még forróbbnak érződnek, mint a nyugati oldal. A keleti oldalon csapadék is ritkább, az átlaghőmérséklet pedig még magasabb. A telek Kelet-Krétán kifejezetten enyhék, a csapadék eső formájában érkezik – a hó a tengerparton szinte ismeretlen jelenség. Az Égei-tenger medencéjének meghatározó szele, a Meltemi Kelet-Kréta időjárásánál is érezteti hatását, gyakran napokon keresztül tartó, néha igen intenzíven fújó szél képében.

A fentiek vonatkoznak Heraklion időjárására éppúgy, mint Kokkini Hani, Gouves, Malia, Stalis vagy épp Hersonissos időjárására: ezek a krétai nyaralóhelyek meglehetősen hasonló klímával rendelkeznek, hiszen egymástól nincsenek messze.

Kréta keleti oldalán, a sziget belsejében, a hegyesebb részeken és a fennsíkokon többet süt a nap és kevesebbet esik az eső, mint nyugaton. A nyarak rendkívül melegek és szárazak, szinte csak a tél hozza meg a hideget, valamint a nagyobb és kitartóbb esőket. Télen havazás a tengertől távolabbi tájakon sokszor előfordul, a hó a legmagasabb csúcsokon egészen akár májusig, sőt kivételes esetben júniusig is kitarthat.

Kelet-Kréta időjárása

Kelet-Kréta időjárásában a délkeleti részek már szinte teljesen észak-afrikai klímával rendelkeznek: a legnagyobb görög szigeten itt legmagasabb a napsütéses órák száma, és itt a legmagasabb az átlaghőmérséklet. A forró és rendkívül száraz nyarak néhol a tájat is sivatagszerűen kopárrá formálják, ám sokak némi meglepetésére itt is akadnak erdőségekkel borított területek.

Mivel Kelet-Krétán, főként annak déli oldalán még télen is enyhe az idő, egész évben rendkívül fontos mezőgazdasági termeléssel bír a környék, elsősorban Ierapetra környékén.

Kelet-Kréta időjárása nyáron

Mikor érdemes Krétára utazni? Tengerparti nyaralás szóba jöhet tavaszi vagy őszi hónapokban?

Kréta ugyan a legdélebbi görög sziget, ám hogy mikor érdemes utazni a szigetre, arra egyszersmind egyszerű, és viszonylag összetett válasz is adható. Minden attól függ ugyanis, hogy elsősorban mit szeretnénk Krétán!

Amennyiben a klasszikus nyaralás, azaz elsősorban a napozás, a tengerben fürdés a cél, akkor leginkább a június közepétől szeptember közepéig tartó időszak javasolt.

Kréta időjárása nyáron

Júniusban a szigeten a nappalok már igen melegek lehetnek, a tenger folyamatosan melegszik, esőre már kicsi az esély. Kréta júliusban és augusztusban a legforróbb, eső a tengerpartokon szinte sohasem fordul elő. Ilyenkor ivóvíz és fejfedő nélkül nem tanácsos elindulni semerre, mivel Krétán túrázni ilyenkor igazán próbáló feladat.

A Meltemi miatt egyes helyeken, főként hegyvidékeken, szurdokokban, bizonyos tengerpartokon akár kellemetlenül fújó szelek is kialakulhatnak, ám szélvédettebb helyeket is lehet találni.

Kréta sziget szállás vélemények tapasztalatok

A tenger hőmérséklete is ilyenkor a legmelegebb, júliusban és augusztusban éri el a csúcspontját – ez a gyerekekkel utazók számára is fontos lehet. Mivel közben Kréta időjárása júniustól szeptemberig gyakran szinte afrikai jellegű, rendkívül magas nap közbeni, akár 34-39 Celsius közötti hőmérsékletekkel, így kint a napon tartózkodni hosszú órákat nap közben kevéssé javasolt – napernyő, minőségi naptej és rendszeres folyadékbevitel nélkül.

Kréta szigete tavasszal és ősszel

A túrázásra Kréta szigetén a legmegfelelőbb időpontok rendszerint márciustól június elejéig, ill. a szeptember közepétől október végéig vannak. Tavasszal a sziget kivirágzik, még a legkopárabb keleti tájak is kizöldülnek ilyenkor. Ugyan napközben és éjszakánként ilyenkor még bőven elkél a pulóver vagy egy széldzseki, ám túrázni igazi élmény ebben az időszakban. Májusban Kréta időjárásában már a melegebb, nyáriasabb napok is jönnek, nem ritkán 30 fok fölé is kúszhat a hőmérő higanyszála, ám az igazán forró nyári napoknál túrázásra még ez is alkalmasabb.

Kréta időjárása áprilisban, májusban

Szeptember közepétől egészen október közepéig a tenger fürdésre gyakran még jó lehet, hiszen a nyári hónapokban kellemesen felmelegedett. A hőmérséklet ebben az időszakban fokozatosan csökken, esős napok is egyre gyakrabban fordulhatnak elő, ám még októberben is jöhet egy-egy 28-30 fok körüli, kellemesen meleg nap vagy hét.

Kirándulásra ősszel egész Kréta, fürdésre szeptember végétől inkább a déli rész ajánlott, ahol valamivel tovább kitart a jó idő. Esőre megnő az esély, de szeptemberben, főleg annak közepéig még leginkább a gyorsan jövő-menő záporok és zivatarok jellemzőek, néhány felhős nappal.

Esős időszak Krétán ősszel

Valaki, valahol azt mondta Kréta időjárásáról, hogy…

A különféle közösségi oldalakon, fórumokon mindig akad egy-egy kivétel, akinek éppen akkor, éppen ott szerencsére, vagy épp pechje volt, és ezt előszeretettel teszi közkinccsé. Érdemes ezeket helyén kezelni, és nem egy-egy egyedi tapasztalatból kiindulni Kréta időjárása kapcsán.

Kréta déli fekvése ellenére a tavaszi hónapokban, egészen május végéig sokkal inkább a kalandozásé a főszerep, mintsem a fürdésé, ami szeptember közepétől, illetve a végétől szintén egyre inkább jellemző. Némi szerencsével ezekben az időszakokban is ki lehet fogni egybefüggő napokat vagy akár heteket, amikor forró nyári meleg fogad, és akár a tengerben is lehet fürdeni, ám május elejéig vagy éppen szeptember közepétől-végétől ezek egyre inkább az időjárás aktuális szeszélyétől függő lutrivá válnak.

Kréta nyaralás októberben, novemberben  borongós időjárással

Ha valaki azt mondja, hogy gyere, október közepén mindig tökéletes az idő – akkor érdemes megkérdezni, hogy tengerben fürdésre vagy a szobában olvasásra, illetve a hatalmas Kréta szigetének melyik részén? Tény, hogy vannak és voltak időszakok az elmúlt években, amikor az ősz nagy része csodálatos volt és nagyon sokáig strandidő volt, amikor akár még akár fürdeni is lehetett még októberben több sekélyebb parton. Fontos, hogy ez azonban nem általános még az olyan déli szigeteken sem, mint Krétán, pláne nem egész Görögországban, ugyanis sokszor van példa ennek ellenkezőjére is, avagy a borúsabb, hűvösebb, esősebb napokra az ősz folyamán.

A tavaszi / őszi krétai utakat mindig úgy fordítsd le magadban, hogy megvan rá az esély, hogy valahol Kréta időjárása jó lesz. Lehet hogy éppen ott, ahol Te vagy, lehet hogy el kell menned napsütésért 50-100 kilométerre, legrosszabb esetben éppen akkor fut be egy tavaszi vagy őszi front, és napokra felhőbe burkolja a szigetet, amire tavasszal és ősszel többszörös az esély a nyárhoz képest. A klasszikus tengerparti nyaralás, ahol a fürdésen és napozáson van a hangsúly, Krétán leginkább nyáron zavartalan, és tavasszal és ősszel mindig megvan a kockázata néhány felhős, hűvösebb, akár esős napnak.

Kréta (és a hozzá tartozó Gavdos) ugyan a legdélebbi görög sziget, de ennek ellenére Görögországban az Égei-tenger medencéjének időjárási, éghajlati eltérései miatt a valamivel északabbra fekvő Rodosz szigetén valamivel tovább kitart a nyaralószezon. Ugyanis tapasztalataink szerint Rodosz időjárása meglepő módon utószezonban szinte mindig kellemesebb (azaz érezhetően naposabb, melegebb) mint Krétáé – nem véletlenül lett utóbbi a napisten szigete.

Kréta időjárás május

Feltétlenül megemlítenénk, hogy az elmúlt években az időjárásban az egész világon voltak nagyobb kilengések, így Görögországban, azon belül Krétán is. Az utóbbi pár évben előfordult akár az is, hogy az egyik legjobb nyaralóidőszaknak tekintett július közepén a szigeten másfél hétig tartó esős, hűvös időjárás uralkodott, ami szó szerint beárnyékolta a nyaralását a szigeten akkor pihenőknek. Olyan is akadt, amikor novemberben a szokatlanul meleg és száraz év miatt még vígan fürödtek a tengerben a déli oldalon, illetve a védettebb, sekélyebb északi részeken.

Kréta időjárásának előrejelzése terén 100%-ban sincs senki, aki megmondja, milyen idő lesz az őszi vagy tavaszi hónapokban. Az, hogy mire lehet nagyjából számítani, az természetesen elmondható, de hogy éppen mi lesz pont akkor, pont azon a részen Kréta aktuális időjárása, az már más kérdés. Aki leginkább biztosra akar menni tengerparti nyaraláshoz, és minimalizálná az esős, felhős napokat, az a fentiekben is említett, klasszikus nyári periódust válassza Krétán június közepétől szeptember közepéig, ha viszont belefér, hogy pár felhős, hűvösebb nap is előfordulhat, és a tengen hőmérséklete nem olyan meleg, az tavasszal vagy később ősszel is utazhat.

A véleményeket Kréta szállásairól tengerparti nyaraláshoz és városnézéshez, szállásfoglalást itt találunk, katt!

Kréta szállodák és apartmanok nyaraláshoz értékelések, vélemények

Kréta tenger hőmérséklete május, június, július, augusztus, szeptember, október hónapokban

Krétán szigetén a tenger hőmérséklete meglehetősen tág keretek között is mozoghat, köszönhetően az északi és déli part fekvéséből adódó eltéréseknek, illetve egy-egy adott strand egyedi jellemzőinek.

Fürdésre a sziget körüli vizek nagy általánosságban a legtöbbek számára május végétől, június elejétől válnak élvezhetővé, és a kellemes vízhőmérséklet gyakran akár októberig is kitart. Fontos tudnunk, hogy egymástól alig pár kilométerre lévő strandok tengerhőmérséklete is eltérhet egymástól a helyi áramlatok miatt.

A krétai strandok tenger hőmérséklete általánosságban Görögország tengerpartjain megszokott, júniustól szeptember közepéig 24 – 27 Celsius között ingadozik. A gyerekkel Krétára utazók számára lehet fontos infó, hogy a homokos partokon általában kicsit melegebb szokott lenni a víz, mert gyakran azok a strandok számítanak a legsekélyebbnek, ahol a tenger is hamarabb felmelegszik.

A déli részen többször 1-2 Celsius fokkal melegebb a Líbiai-tenger vize sok helyen, de természetesen ez is mindig az aktuális időjárás és a tengeráramlatok függvénye – volt már, hogy ezt is éppen fordítva tapasztaltuk, és éppen északon volt kellemesebb fürdésre, búvárkodásra a tenger.

Kellemes időt és sok napsütés kívánunk!

További olvasnivaló

  • Kournas-tó (Kournas Lake)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Kournas tó (Rethymno) Nyugat-Kréta látnivalói

    Kréta egyetlen természetes édesvizű tava, a Kournas-tó (Lake Kournas, görögül Λίμνη Κουρνά) a sziget északi részén fekszik Chania régiójában, de a másik történelmi nagyvároshoz, Rethymnohoz...

  • Red beach (Kokkini Ammos)

    Heraklion strandjai

    Red Beach Matala Kréta sziget (Kokkini Ammos beach)

    A legendás Matala mellett lévő, a dél-krétai várostól sziklás dombokkal elválasztott Red Beach rendkívül érdekes látványt és élményt ígér az ide látogatóknak. Az egyes térképeken Kokkini...

  • Heraklioni Természettudományi Múzeum

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Heraklioni Természettudományi Múzeum (Natural History Museum of Crete)

    Kréta sziget egyik legnagyobb múzeuma, a fővárosban látogatható Természettudományi Múzeum (Natural History Museum of Crete) a természetkedvelők számára biztosít számos érdekes látnivalót és több órás...

  • Preveli kolostor (Preveli Monastery)

    Nyugat-Kréta látnivalók Rethymno régióban

    Moni Piso Preveli, Moni Kato Preveli kolostor Kréta sziget

    Kréta sziget egyik legfontosabb kolostoregyüttesének, a Preveli kolostornak épületei a sziget nyugati részén, Rethymno régióban találhatóak. A Nyugat-Kréta legszebb kolostorai közé tartozó Preveli kolostor (Preveli...