Kréta Strandjai

Panormos beach

Rethymno régió Strandok

Rethymno régió

Kréta Strandjai

Panormos beach

Rethymno régió Strandok

Rethymno régió
Panormos beach homokos tengerpart Nyugat-Kréta, Rethymno régióban

Panormos Kréta északi felének egyik kisebb üdülőkomplexuma, amely több kis strandszakaszból álló homokos parttal is rendelkezik. Az kis méretű helyi strandok többsége homokkal borított, lassan mélyülő tengerpart, mely akár gyerekeknek is megfelelő lehet.

Régió: Nyugat-Kréta, Rethymno régió

Koordináták: 35.417856, 24.688286

Így is ismerhetjük: Paralia Panormos, Παραλία Πάνορμος

Panormos (Panormo) elsősorban a Nyugat-Krétán, azon belül is Rethymno régióban nyaralók számára ismerős, ugyanis a nagyvárostól alig húsz kilométeres távolságra, tőle keleti irányban fekszik. A kis krétai nyaralófalu mellett a sziget autópályája, a National Road is elhalad, melyről természetesen ide is van leágazás.

Panormos strandjai közül szinte mindegyik teljesen kiépített, és zömében aranyló színű homokkal borított parttal rendelkeznek. A Krétai-tenger vize a legtöbb helyi strandon csak viszonylag lassan mélyül, így kisgyermekes családoknak is ideális lehet, akik számára helyi szállodák és apartmanok állnak rendelkezésre.

Panormos beach homokos tengerpart Nyugat-Kréta, Rethymno régióban

A kisebb-nagyobb öblöket oldalról sziklák és hullámtörők védik, viszont az északi fekvés miatt hullámzással időnként számolni kell Kréta szigetének ezen vidékén is.

A bérelhető napernyőkön és napágyakon kívül egy-két beach bár található még lent a parton, ahol a strandolók éhüket és szomjukat csillapíthatják. Panormos tengerparti részén 4-5 különböző öböl is meglátogatható, így amikor valaki Panormos beachről beszél, több strand is szóba jöhet, a kikötő előtt elterülő szakasztól egészen a falu két szélén lévő sziklás partokig.

Aki ide szeretne jönni tengerparti nyaralásra, azok számára lehet fontos, hogy Panormos jól felszerelt kis nyaralóhely Kréta szigetén, a part mögött tavernákkal, szupermarketekkel, bárokkal, gyógyszertárra, ATM automatákkal, így egy teljes nyaralás is eltölthető itt anélkül, hogy kimozdulna valaki. Még búvárklub is működik itt (Atlantis Diving Center Panormo), akikkel a közelben lehet merülni megfelelő időjárási körülmények esetén.

Apartmanok, szállodák Panormoban

A falu kifejezetten nyugodt hangulatú, de a közeli Rethymno város látnivalói és nyüzsgése fél órán belül elérhetőek akár helyi buszjárattal, akár taxival vagy bérelt autóval. A nagyobb szállodák zöme a település központjától kissé távolabb fekszik Rethymno irányában, míg a centrumban inkább az apartmanházak és a studiók jellemzőek.

Szállások Panormosban, a helyi szállodák és apartmanok itt!

Aki itt szeretne szállást foglalni, azok számára fontos tudnivaló, hogy Panormos falu a heraklioni repülőtértől 63 kilométerre fekszik, míg Chania repülőtere 93 kilométer, így Kréta fővárosának légikikötőja van közelebb hozzá.

Panormos beach Kréta szigeten hotelek és apartmanok szállásfoglaláshoz

Panormos strand információk

  • Part: Homokos, helyenként kavicsos
  • Víz: Kék / zöld, a homokos partokon lassan mélyülő
  • Hullámzás: előfordulhat, de vannak hullámzástól védettebb részek is
  • Kiépítettség: napernyők és napágyak, helyenként beach bárak, tavernák

További olvasnivaló

  • Askifou fennsík (Askifou Plateau)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Askifou Nyugat-Kréta látnivalók

    A Fehér-hegység lábánál elterülő Askifou-fennsík (Askifou Plateau, görög nyelven Ασκύφου) 700 méteres tengerszint feletti magasságban terül el, félúton Kréta sziget északi része és a déli...

  • Gramvousa sziget (Imeri Gramvousa)

    Szigetek Kréta körül

    Gramvousa Kréta

    A Balos beachre induló hajókirándulások egyik megállóhelye, nyugat-krétai fakultatív programok színhelye a híres strandtól alig három kilométerre fekvő Imeri Gramvousa sziget. Kréta északnyugati félszigete, a...

  • Pachia Ammos

    Kelet-Kréta városai Lassithi régióban

    Pachia Ammos, Kelet-Kréta sziget

    A főút közvetlen közelében fekvő, kis méretű Pachia Ammos falut Kréta szigetének északkeleti oldalán találjuk, innen kanyarodik le délre az út Ierapetra felé. Régió: Kelet-Kréta, Lassithi...

  • Halak, tengeri állatok Krétán

    Élővilág Krétán

    Kréta sziget halak, tengeri állatok, élővilág és búvárkodás

    Milyen halak és más állatok vannak Kréta körül a tengerben? Kréta szigete több mint ezer kilométeres partvonallal rendelkezik, északi oldalát a Krétai-tenger, délen a Líbiai-tenger...