Preveli kolostor

Preveli kolostor (Preveli Monastery)

Elhelyezkedés: Nyugat-Kréta, Rethymno régió
Moni Kato Preveli koordináták: 35.171583, 24.465236
Moni Piso Preveli koordináták: 35.157296, 24.457835

Kréta sziget egyik legfontosabb kolostoregyüttesének, a Preveli kolostornak épületei a sziget nyugati részén, Rethymno régióban találhatóak


A Nyugat-Kréta legszebb kolostorai közé tartozó Preveli kolostor (Preveli Monastery) meglehetősen érdekes abból a szempontból, hogy épületei földrajzilag teljesen különálló helyre épültek. Az egymástól három kilométerre fekvő kolostorépületek közül Moni Kato Preveli a tengertől távolabb épült, a legtöbben elsőként ezzel a kolostorral találkoznak az út mellett. A másik kolostorrészhez, a Kato Piso Preveli névre hallható krétai kolostorhoz valamivel többet kell kanyarogni, ám ez az ismertebb a kettő közül: a kolostormúzeum is itt található, és sok fakultatív program leginkább ide hozta a vendégeit.

Moni Piso Preveli kolostor, Kréta látnivalói

A Preveli kolostor története (Moni Kato Preveli, Moni Piso Preveli)

A Preveli kolostorok környékét a helyszínen talált maradványok szerint már a 10. század óta lakják, ám az intézmény első írásos említése néhány száz évvel későbbre, az 1500-as évek végére tehető. A kolostor fejlődését kezdetben jelentősen hátráltatta, hogy nem sokkal később érkeztek meg a török hódítók Kréta területére, akik a saját hitükre próbálták téríteni a népet, és emellett számos meglévő vallási épületet, keresztény templomot és kolostort leromboltak.

A Preveli kolostor már alapításától kezdődően fontos menedékhellyé vált a környékbeli krétai polgárok számára, akiknek háborús időkben sokaknak segítettek a szerzetesek: a nép számára a kolostor falai menedéket biztosítottak, a papok pedig élelemmel látták el őket. Titokban Preveli egy időben még iskolaként is üzemelt, ahol gyerekek tanulhatták az írás-olvasást. A kolostorok épületei a 19. század során a török megszállók elleni felkelések fontos központjai is voltak, ugyanis a helybeliek innen kirohanva próbálták megzavarni a közelben állomásozó, ellenséges oszmán haderőt.

Moni Kato Preveli kolostor, Rethymno látnivalói

A II. világháborúban szintén fontos szerepet kapott a Preveli kolostor (Preveli Monastery), mivel a Kréta déli részén lakók a hagyományokhoz híven ismét itt kezdtek gyülekezni és szervezkedni, csak ezúttal már a német megszállók ellen. Az ellenálló krétaiak jelentős kommunikációs központot hoztak létre itt, ami a későbbiekben rendkívül fontos hírközlési lehetőséggé vált a szigeten. Ám a német haderő rájött erre, hamarosan elfoglalta az épületeket, rengeteg anyagi kárt is okozva azokban.

A Preveli kolostor ma

Preveli kolostorainak épületei közül szerencsére mindkét nagy rész megtekinthető, így a közvetlenül az út mellett Moni Kato Preveli (Agios Ioannis Prodromos), és a tengerhez közeli dombokon elterülő Moni Piso Preveli (Monastery of Agios Ioannis Theologos Preveli) is látogatható. Jelenleg a szerzetesek már csak a Líbiai-tengerhez közelebbi Moni Piso Preveliben élnek, melyet az évek során rendszeresen karban is tartottak. Piso Preveli előtt meglehetősen tágas aszfaltozott parkoló is épült, mely még a fakultatív programokra nyaralókat szállító turistabuszoknak is elegendő helyet biztosít.

Moni Piso Preveli kolostor, Kréta sziget

A tengertől távolabbi Moni Kato Preveli állaga lakatlan kolostor mivolta miatt néhány évtized alatt leromlott, azonban a közelmúltban több tekintetben is renoválták, növényeket gondoznak benne, és több sétányt is felújítottak. Az itteni kolostor mellett, attól mindössze háromszáz méterre északra bukkanni a Preveli hídra (Preveli Bridge, Preveli Venetian Bridge), melyet még a velenceiek építettek.

Moni Kato Preveli kolostor, Rethymno Nyugat-Kréta

Preveli fő kolostormúzeuma (Museum of the Monastery of Preveli) maradt Moni Piso Preveliben a tengernél, ahol főként kézzel festett ikonok, és 18-19. századból származó vallási relikviák tekinthetőek meg.

Moni Piso Preveli kolostor, Nyugat-Kréta

A kolostor közelében a II. világháború összecsapásainak emlékéül, a helyi hősökre emlékezve szoborcsoport is emléket állít. Dél-Kréta ezen régiójának egyik legérdekes természeti látnivalója Moni Piso Preveli kolostortól alig két kilométerre található Preveli pálma strand (Preveli beach, Paralia Preveli), ahol évszázadok óta Kréta sziget egyik legnagyobb datolyapálma erdeje nő. A közelben Nyugat-Kréta déli részének olyan pazar strandjai vannak még, mint a búvárkodásra első osztályú Shinaria beach (Skinaria), az Ammoudi beach, vagy a hosszú és széles Damnoni beach. A legközelebbi nagyobb település a Preveli kolostoroktól bő 8 kilométerre fekvő Plakias, amelynek a nyugodt hangulatú utcáin éttermek, kávézók és szupermarketek várják a nyaralókat.

Preveli kolostor információk

Nyitva tartás: Április elejétől október végéig
Belépő díj: mindkét kolostorba szednek belépőt: a Moni Kato Preveli kolostorba kb. 3 Euro, a Moni Piso Preveli kolostorba pedig 4-5 Euro / fő.

A kolostorokat és a bennük lévő templomokat a helyi hagyományokat tiszteletben tartó ruházatban illik látogatni. Fedett váll, térdet is takaró nadrág javasolt, erre gyakran a bejáratoknál táblák is felhívhatják a figyelmet.

Scroll to Top