A népszerű Platanias a szomszédos Agia Marina településsel szinte teljesen egybeépült nyaralóvároska Chania nyugati oldalán, melynek aranyhomokos strandja, hosszú üzletsorai és esti nyüzsgése sok nyaralót vonz Kréta szigetén.
Nyugat-Kréta ezen részén, Chaniától alig néhány kilométerre kisvárosok és tengerparti üdülőfalvak hosszú sora várja az utazókat, melyek barátságos légkörükről, a nyaralók teljeskörű kiszolgálásáról, és a lassan mélyülő, homokos strandjaikról egyaránt híresek.
Az egyik legnyüzsgőbb krétai nyaralóhelynek számító Platanias (görög nyelven Πλατανιάς) is emiatt nyáron élénkül fel igazán, amikor a főutca pár száz méteres körzetében található számos apartman és szálloda megtelik vendéggel. A téli hónapok nyugodtságát ilyenkor felváltja a pezsgés, amint a nyaralók esténként megtöltik az utcákat, betérnek a helyi ajándékboltokba és tavernákba.
Régió: Nyugat-Kréta, Chania régió
Koordináták: 35.517856, 23.908489
Így is ismerhetjük: Πλατανιάς
Platanias szállásai: a helyi apartmanok, studiók és szállodák itt!
Az egykori kis halászfalu mára kifejezetten modern turistacentrummá avanzsálódott, ahol Plataniasban szinte mindent megtalálnak az ide érkezők: kisebb-nagyobb szupermarketek, autókölcsönzők, bárok, éttermek, szórakozási lehetőségek rendkívül széles választéka szolgálja ki a turistákat. A Chania környéki falvak közül itt Plataniasban, valamint a szomszédos Agia Marinában a legjelentősebb az éjszakai élet, itt található a legtöbb üzlet és szupermarket is: a települést átszelő főút melletti járdákon nagy az esti forgalom.
Platanias történelme
A nyugat-krétai Platanias a középkorban a halászok néhány tucatnyi házából állt csupán, melynek házai amfiteátrumszerűen magasodtak a tengertől távolabb fekvő, környező dombok lankáin. Kréta sziget velencei hódoltsága alatt Chania régiója jelentősen fejlődött, ez egyben magával hozta Platanias bővülését is. Egyre több lakóház épült, és a nép lassan beépítette nem csupán a magasabban fekvő dombtetőket, hanem a tengerhez közelebb eső, partvidéki részeket is. A település előtti szigetre ekkor már egy kis erődöt is emeltek, és katonák biztosították a helybéliek zavartalan kereskedelmét és halászatát.
Platanias utcakép
Később, a török uralom alatt Platanias többször is a krétai ellenállás egyik bázisa lett, ahol rendszeresen összegyűlt az elégedetlenkedő lakosság. Azonban a falu igazi fejlődésnek csak egy évszázaddal később, a 80-as évektől indult, amikor a Chania környéki turizmus is egyre jelentősebbé vált Kréta szigetén.
Jelenleg Plataniasnak két része van: egy magasabb részeken, dombos területen fekvő ófalu régies stílusú házakkal, illetve a tengerpart menti modern nyaralócentrum szállodákkal, éttermekkel és bárokkal. A település nevét a környéken egykor oly bőségesen növekvő platánfákról kapta, amiből ugyan ma már valamivel kevesebb nő, mint évszázadokkal ezelőtt, ám néhány öregebb példány azért még ma is látható az utcák mentén és egyes udvarokban.
Platanias látnivalói, avagy mit érdemes megnézni
A népszerű Platanias látnivalói közül az egyik főleg a katonai különlegességeket kedvelők számára lesz érdekes, mivel egy kis katonai múzeum üzemel (War Shelter Platanias / WW2 Museum). Az ófaluban, a dombon túl található bemutatót egy II. világháborús bunkerrendszerben alakították ki, ahol korabeli fegyvereket és haditechnikai eszközöket lehet megtekinteni. Koordináták: 35.514241, 23.911844
Platanias ófaluja is az egyik helyi látnivaló
Plataniasban nyaralva feltétlenül érdemes megnézni Chania történelmi városát, mely lebilincselő látnivalókat és élményt ad a Kréta szigetére utazóknak. Chaniában velencei kikötőt, látványos világítótornyot, érdemes régészeti és hajózási múzeumot is meglátogathatunk, valamint az óváros emellett látványos utcaképeket és klassz nyaralási fotótémákat is ad nekünk. Érdemes tudni, hogy a közeli, csupán 12 kilométerre elterülő krétai nagyvárosba nem csak autóbérléssel, de akár busszal is be lehet menni, a helyi buszmegállók Platanias főutcáján vannak.
A nyaralóhely központja, ahol Platanias sok étterme és ajándéküzlete várja a nyaralókat a sétálóutca mellett
Platanias saját kiépített, hosszú, homokos strandjainak élvezetén túl feltétlenül érdemes lehet meglátogatni akár egyénileg, akár szervezetten a Nyugat-Kréta legszebb strandjai közé tartozó rózsaszín homokos Elafonissi beachet és a Balos beach lagúnát, és ha van rá mód, az aranyhomokos Falassarna strandot sem érdemes kihagyni.
Az ínyencek számára Plataniasból és a környező nyaralóhelyekről a déli part olyan gyöngyszemei is elérhetőek, mint a fehérre meszelt házairól ismert Chora Sfakion vagy a helyi rejtett gyöngyszemek közé tartozó, felettébb bájos Loutro. Ezeknek a nevezetességeknek a meglátogatásához legtöbb esetben már autóbérlés szükséges, mert fakultatív programok nem látogatják őket, a helyi buszjáratokkal pedig délre ritkább és nehézkesebb az oda-vissza közlekedés.
A faluban több étterem is körpanorámás kilátást, vagy tengerre néző látványt nyújt
A faluban a parkolás a kisebb mellékutcákban történik ingyenesen, ha a szállásunknak nincs saját parkolója. Kint a főúton is több helyen lehet ingyen parkolni, de érdemes tudni, hogy mivel központban az út nem túl széles, így ha ott állunk meg, az autó sérülésveszélye is nagyobb – elég nagy a forgalom az úton nappal és este egyaránt. Itt a főút mellett járda is van, ez gyakorlatilag Platanias sétálóutcája ruha- és ajándéküzletekkel, szupermarketekkel.
Platanias strandja
Platanias strandja főként sárgás homokkal és aprókaviccsal borított, mely teljesen kiépítve húzódik hosszan elnyúlva. A térképeken egyszerűen csak Platanias beach (görögül és jelzőtáblákon Παραλία Πλατανιάς) néven jelzett part mentén nem csak tavernák és bárok működnek, hanem olyan vízisport lehetőségek is elérhető a tengeri kalandra vágyóknak, mint pl. a parasailing, vagy vízibicikli bérlés.
A parthoz a központi utcáról itt is kisebb utcák visznek le, így pár perc sétával a strandon lehetünk.
Az életmentő szolgálattal is kiegészített krétai strand viszonylag sekély és kifejezetten gyerekbarátnak mondható, egyedül az északi parton időnként előforduló nagyobb hullámzáskor lehet fürdési tilalom. A part több helyen a gyerekeknek homokvár építésre is alkalmas, van ahol életmentő szolgálat is működik a nyári hónapok során, júniustól szeptemberig.
Azt érdemes tudni, hogy nem csak hosszan elnyúló bérelhető napágy és napernyő sorok, de szabad területek is vannak a helyi tengerparton, ahová letelepedhetünk. Platanias strandjáról további információkat itt találunk.
Hol érdemes szállást foglalni, a helyi szállodák és apartmanok
Nyugat-Kréta egyik jelentős nyaralócentruma májustól októberig elég sok különféle szállásal várja a vendégeket: vannak apartmanok és studiók is szép számmal, de a legtöbb itt mégis a különféle kategóriájú szálloda. Utazási irodák is hozzák utasaikat ide, mégis az utóbbi években az egyéni utazás lett itt is a népszerűbb, annak rugalmassága és a sokkal több választható szállás, egyben gyakran minőségibb szállodák és apartmanok miatt.
A helyi szállodákat és apartmanokat Plataniasban egyéni utazáshoz, az árakat és véleményeket itt találjuk, ahol le is foglalhatjuk a számunkra megfelelőt!

Egyéni utazáshoz elsősorban a Plataniasban korábban már megszállt nyaralók véleménye és ajánlása alapján érdemes választani a fenti linken vagy a lenti képre kattintva, ahol a jobb értékelésű szállodák és apartmanok a magyar utazóknak is megfelelő tisztaságot és színvonalat biztosítanak. Fontos tudni, hogy Chania repülőterétől Platanias 37 kilométerre fekszik, a reptérről pedig bérelt autóval, Chanián keresztül tömegközlekedéssel vagy taxival juthatunk el ide.
Ha a strandhoz közeli szállást szeretnénk, akkor a főút tengerhez közelebbi részén nézelődjünk szállodák és studiók után – a távolabbi részeken is rengeteg a szállást tudunk kivenni, de onnan érezhetően messzebb van a helyi tengerpart.
A sziget Platanias és Agia Marina előtt, az Agii Theodori a helyi nevezetességek egyike
A két kedvelt krétai nyaralófalucskának, Plataniasnak és Agia Marinának egyik legjellegzetesebb része a tengerparttól nem messze, a tengerből kiemelkedő Agii Theodori kopár sziget, melyhez érdekes történet is kapcsolódik.
A helyi városi legendák szerint az ókorban egy tengeri szörny garázdálkodott Chania város környékén, amely többször felbukkant a vízben, riogatta a helybélieket, ordítása messze vidékre is elhallatszott. A Plataniasban és Agia Marinában lakó férfiak többször is megpróbálták elpusztítani, ám a szörny minden alkalommal visszatámadt, és megfutamította a fegyvereseket. Amikor a krétai szörnyeteg már nem csak a tengeren a hajókat, de a szárazföldet is fenyegette, a falu asszonyai imáikkal az ég felé fordultak, és a szentek segítségét kérték.
Agia Theodori szigete Platanas strandja előtt
Az égiek meghallgatták Platanias lakóit, és a szörnyet kővé változatták. A megkövült szörny még ma is látható: a mesék azt állítják, hogy falu és a szomszédban elterülő Agia Marina előtti sziget, az Agia Theodori (Thodorou) a lény kővé vált alakja. A távolból méretes szikladarabnak látszó, kopár sziget Kréta felén, déli irányban nyitott barlangja a szörny kitátott szája, mely megkövülésének pillanatában épp ordításra nyílt.
Kellemes nyaralást és szuper utazási élményeket kívánunk Nyugat-Kréta egyik legnépszerűbb nyaralóvároskájában, mely akár kiindulópontnak is jó sok helyi nevezetesség meglátogatásához!




