Kréta Sziget információk

Érdekességek Kréta szigetén

Amit Krétáról tudni érdemes

Kréta térkép

Kréta Sziget információk

Érdekességek Kréta szigetén

Amit Krétáról tudni érdemes

Kréta térkép
Kréta érdekességei Görögországban

Mint minden helynek, Krétának is megvannak a saját hagyományai és érdekességei – ezek közül szemezgettünk párat.

Pontosság

A görög pontosság nem minden esetben mérhető svájci órához: bár van rengeteg pozitív példa is, a helybeliek Krétán is gyakran inkább hozzávetőlegesen számolják az időt. Egy plusz-minusz fél órás csúszás nem megy eseményszámba, régebben főként a buszközlekedésben fordultak elő csúszások, vagy kimaradó járatok. Ma ugyan a buszok már pontosnak és sokkal megbízhatóbbnak mondhatóak, de az élet más területein gyakran még mindig csak hozzávetőlegesen számolnak az idővel.

Férfiak és kávézók

A Kréta városaiban és falvaiban található kávézók, a helyiek által csak Kafeniónak nevezett helyiségek látogatói főként a férfiak. A hagyományok folytán sokuk reggele kezdődik úgy, hogy magánosan beülnek egy kávézóba meginni egy kávét, majd egy-két órával később egész kis csapat verődik össze: megtelnek az asztalok, hangos és jóízű eszmecsere kezdődik a település dolgairól, a szomszédokról, a politikáról. Az idősebb, hagyománytisztelőbb nők csak ritkán járnak ezekre a helyekre, ám nem azért, mert ne lenne szabad: egyszerűen minden kávézóban történt dologról beszámolnak otthon a férfiak, így a nők is értesülnek minden kocsmai pletykáról.

Készpénz mindenek előtt

A készpénz használatát Krétán (és Görögországban) sokan még mindig jobban inkább preferálják, mint a bankkártyával történő fizetést. A helyiek körében csak lassan lett népszerű a modern, kártyás fizetési forma, és a bankkártya eleinte csak azokon a területeken terjedt el, ahol a turizmus is jelen volt. A kisebb helyeken mielőtt fogyasztanál és a végén kártyával fizetnél, kérdezd meg hogy van-e erre lehetőség, bár jó hír, hogy az utóbbi években egyre inkább elfogadják a bankkártya használatot Kréta szigetén, gyakorlatilag már a legtöbb helyen.

Befejezetlen házak

Ahogyan Görögország sok tájegységére, így Krétára is jellemzőek a befejezetlen házak. Ennek magyarázata nagyon egyszerű: mivel adót csak a befejezett házak után vetnek ki, a lakosok sok esetben már úgy terveztetik meg a házaikat, hogy arra látszólag később még építeni lehessen – ám sokaknak természetesen eszükbe sem jut tovább építkezni. Így hosszú évekig, vagy akár évtizedekig az addig elkészült, egyébként teljes értékű házakban laknak – épületre vonatkozó adófizetés nélkül.

Fehérre festett törzsű fák

Gyakran látni fákat az út szélén, sőt attól messzebb is fehérre festett törzzsel. Ennek két oka van: egyrészt a kártevők ellen védekeznek a meszes festékkel, másrészt a kivilágítatlan útszakaszokon esténként kiváló fényvisszaverő tulajdonsággal bírnak.

A helyiek körében a lopás (szinte) ismeretlen fogalom

Szinte egész Görögországra jellemző, a krétaiaknál pedig különösen jelen van az a szellem, miszerint a saját tulajdon szent. A lopást megvetendőnek és szégyenletes dolognak tartják, így a helybéliek néha még az lakásaik bejáratát sem zárják, sőt vidéken itt-ott még az autókat is nyitva hagyják. Sajnos ezt a mentalitást a máshonnan betelepültek és a nyaralók nem vették át, és az elmúlt években ide is települtek be bűnözésből élők – egy-egy zsúfoltabb helyen hagyott kamera, telefon, pénztárca, vagy egyéb értéktárgy látványa könnyen csalogató lehet. Fontos, hogy mindig vigyázzunk azt értékeinkre!

Nyaralás Krétán, a legjobb helyi apartmanok és szállodák

További olvasnivaló

  • Knosszosz (Minoan Palace of Knossos)

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Knossos (Knosszosz, Minoan Palace of Knossos)

    A legendás Knosszosz (Minoan Palace of Knossos, görög nyelven Κνωσός) Kréta sziget leghíresebb és leglátogatottabb régészeti területe, a mínoszi kultúra idejéből származó páratlan történelmi látnivaló....

  • Rethymno beach

    Rethymno strandjai

    Rethymno strand

    Az egyik legszebb óvárossal rendelkező krétai nagyváros, Rethymno strandja teljeskörűen kiszolgálja az itt nyaraló turistákat, mivel ez a hely a régió leginkább kiépített, leghosszabb tengerparti...

  • Guora kapu (Porta Guora)

    Rethymno látnivalói

    Porta Guora Rethymno látnivalók és óváros Kréta szigeten

    A velenceiek által 1568-ban épített Guora kapu, avagy Porta Guora a Rethymno körül húzódó fal főbejárata volt. A város akkori vezetőjéről, Jocopo Guoro-ról elnevezett Guora...

  • Fesztosz mínoszi palota (Minoan Palace of Phaistos)

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Phaistos, Kréta (Fesztosz) Minoan Palace of Phaistos

    Phaistos, avagy Fesztosz a mínoszi civilizáció egyik legjelentősebb, évszázadokon keresztül virágzó városállama volt Kréta szigetén. Az ókori település egykori mínoszi palotájának Matala közelében feltárt maradványai...