Rethymno (Rethymnon, Rethimno)
Régió: Nyugat-Kréta, Rethymno
Koordináták: 35.367023,24.479866
A 35.000 fős Rethymno Kréta egyik leghangulatosabb, számos történelmi látnivalóval rendelkező nagyvárosa, egyben a sziget egyik nyugati régiójának központja.
Rethmyno Kréta sziget nyugati felén, Heraklion és Chania között kb. félúton fekszik, Nyugat-Kréta egyik legfontosabb kulturális és turisztikai központja is. Mai népszerűségét főként a körülötte fekvő vidék számtalan lehetőségének, hangulatos óvárosának és velencei kikötőjének, valamint számtalan tavernájának és bárjának köszönheti, melyek szinte minden nyaraló tetszését elnyerik.

Rethymno történelme dióhéjban
A krétai kisváros az egyik legrégebbi település a szigeten: már a mínoszi kultúra idején, több mint háromezer évvel ezelőtt fejlett város virágzott itt. A közeli hegyek arany és ezüstbányáit az ókorban alaposan kihasználták, ám miután ezek néhány évszázad alatt kimerültek, Rethymno elvesztette környékbeli vezető szerepét. A római és bizánci korokban jobbára csupán vegetáló város csillaga a velenciek érkeztével, a 12. századtól ragyogott fel ismét, amikor kereskedelmi útvonaluk védelmeként gyakorlatilag újjáépítették a várost, új kikötőt és egy kisebb erődöt is emelve.

A Velencei Birodalom a növekvő török fenyegetettség miatt folyamatosan erősítette Rethymnót, azonban ennek ellenére az Oszmán Birodalom hajói az 1571-es ostromkor nagy pusztítást végeztek: az épületeket felgyújtották, és a lakosság egy része elmenekült. Mivel a törökök a harcokat követően nem állomásoztak tovább a környéken, a velenciek és a város lakossága visszatért, hogy újjáépítsék a romokban álló települést.

A török had ostroma után, a tanulságokat levonva a velenceiek az addiginál sokkal komolyabb méretű és megnövelt erősségű erőd építésébe kezdtek a Rethymno melletti dombon. A Kréta szigetének addigi legnagyobb szabású építkezésének bizonyuló erőd megépítését csak 1590-ben fejezték be, és végre beköltözhetett a jelentős tűzerővel is megtámogatott helyőrség.

A Fortezza névre keresztelt erőd (Fortezza Venetian Castle) falai azonban hiába voltak rendkívül erősek, a dombtetőn álló erőd látványa pedig elrettentő, a török haderő néhány évtizeddel később ismét megjelent a tengeren. Bár a vár védői sokáig kitartottak, a törökök egészen távoli térségekből is összevonták haderejüket, és Rethymno ostromára szólították a csapataikat: a félelmetes erejű, tengerről történő ágyúzás lassan felőrölte a krétai város védelmét. 1646-ban az erőd és a település egyaránt elestek, a törökök azonban pedig megszállták a régiót, majd fokozatosan terjeszkedve egész Krétát. Az Oszmán Birodalom uralma ekkortól a szigeten majdnem 300 éven keresztül, egészen 1897-ig tartott.
Az évszázadok alatt a török megszállók Rethymnóban is teljesen berendezkedtek, mecseteket emeltek, a Fortezza erődöt pedig átalakították, és többek között még börtönként is használták.

A törökök kiűzése Krétán több lépcsőben történt, a legnagyobb lökést a Rethymno közelében álló, ma is meglátogatható Arkadi kolostorban (Arkadi Monastery) történtek adták: 1866-ban több száz krétai halt hősi halált a törökök támadásakor. Kifejezetten érdemes elolvasni az Arkadi kolostor történetét (itt), melyre Görögországban az önfeláldozás egyik legnagyobb hatású jelképeként emlékeznek ma is. A kolostor nem csupán történelmileg fontos, hanem vélemények szerint Kréta egyik legszebb kolostora is egyben, melyet mi is csak megerősíteni tudunk.
Rethymno városa végül 1913-ban, Kréta sziget Görögországhoz csatlakozásakor lett hivatalosan is görög város. Az első, és főként a második világháború évei alatt Rethymno súlyos károkat szenvedett, ám az 1960-as évek újjépítése után hamar felvirágzott. A sziget idegenforgalma már a korai években felfedezte magának a rendkívül gazdag történelemmel és látnivalóval rendelkező települést, és a 80-as évekre már a Nyugat-Krétán nyaralók egyik kedvenc városává vált. Az évtizedek során több tucatnyi szállodakomplexumot építettek a Rethymno környékére, ám ezek többsége nem a város határán belül, hanem a közeli elővárosokban, többek között Adelianos Kampos, Pigianos Kampos, Sfakaki és Skaleta közelében épült fel.

Rethymno látnivalói
Mit érdemes megnézni Rethymnoban? Ha röviden szeretnénk erre válaszolni, csak annyit mondanánk, hogy mindent! De mivel egy nyaralás ideje általában sajnos limitált, itt a város általános leírásánál és bemutatásánál csak a legfontosabbakra szorítkozunk, ám a krétai látnivalóknál bővebben is kitérünk Rethymno legjobb látnivalóira.

Rethymno városában évtizedek óta a nyaralók kedvence a 16. század stílusjegyeit a mai napig magán hordó, bizánci és velencei időkből származó óváros, mely fölé ma is a masszív középkori erőd, a Fortezza (Venetian Fortezza Castle) emelkedik. Az óváros régies épületei között dekoratív terek bújnak meg, őket labirintusszerű, zegzugos, zöldellő virágokkal és növényekkel borított utcák és szűk sikátorok kötik össze. A házak falán évszázados faragványok, míves oszlopfők, fából készült erkélyek meredeznek büszkén, alattuk helyenként csodálatos szökőkutak, köztük a Rimondi szökőkút (Rimondi Venetian Fountain) hozzák vissza a velencei idők hangulatát.

Az óváros látványos utcái Rethymno számtalan tradícionális éttermének, kávézójának és bárjának helyet adnak, közöttük ajándéküzletek tucatjai várják a vendégeket késő estig. Az óvárosban szinte nincs két egyforma utca, mindegyiknek megvan a maga hangulata és története, ráadásul Rethymno óvárosát bejárni sem egyszerű: meglehetősen nagy területen fekszik.

A városrészben sétálva egymást érik a török és velencei kori motívumok és épületek, igazán egyedülálló hangulatot adva Kréta, és egyben Görögország eme kivételes városának. Az óváros egyik külső pontján tágas piactérre is bukkanni, ahol van amit fix áron, van amit némi alkudozással szerezhetünk meg.

Rethymno híres velencei kikötője is az óvárosban fekszik, a Fortezzához közel. Ugyan a középkorból származó kikötő mérete viszonylag kicsi (Chania velencei kikötője nagyobb), ám az összkép roppant hangulatos: a világítótorony és a régies épületek látványa a középkorba repíti vissza a Krétán nyaralókat. A városban Régészeti Múzeum (Archaeological Museum of Rethymno) is működik, mely elsősorban Nyugat-Kréta és a szűkebb régió törtelmét mutatja be szobrok, mozaikok, számtalan tárgyi emlék segítségével az ókortól a középkorig.

A város velencei kikötő az óváros méretéhez képest nem túl nagy, ám roppant hangulatos látvány
A modern Rethymno
Az óváros falain kívül egy igazi, modern krétai várost találunk, ahol minden megtalálható, ami egy több tízezres lakosú európai városban. Az egyirányú utcákban is bővelkedő, dimbes-dombos területen fekvő város közlekedése a nyári főszezonban kifejezetten zsúfolttá is válhat, ugyanis esténként a környékről ezrek érkeznek, hogy élvezzék Rethymno egyedülálló hangulatát.

Az egyik legérdekesebb nyugat-krétai városban kórház, számos bank, kisebb és méretes szupermarketek (Synka, Sklavenitis, stb), elektronikai üzletek, és számtalan turisztikai szolgáltató működik, teljesen kiszolgálva a régió lakosságát mind a nyüzsgő nyári, mind az álmosnak korántsem nevezhető téli hónapokban. A külföldről érkező és a belföldi nyaralókat autókölcsönzők, turisztikai irodák, kozmetikai szolgáltatók egész sora szolgálja ki, Rethymnóban gyakorlatilag szinte minden beszerezhető és megvásárolható.

Rethymno modern kikötője az óváros közelében fekszik, a velencei kikötő közvetlen szomszédságában: kirándulóhajók, kisebb-nagyobb csónakok, vitorlások helye, továbbá nagyobb kompokat is fogadni képes. Utóbbi azért is fontos, mert Krétát Rethymno városából komp köti össze többek között Santorini, Mykonos, Naxos, Paros és Ios szigetekkel.

Rethymno strandja (Rethymno beach)
Rethymno fő strandja aranyhomokos, bérelhető napernyőkkel és napágyakkal sűrűn borított szakasz, melyet a krétai kisváros nyugati oldalán bukkanni. Megtalálni rendkívül egyszerű, mivel gyakorlatilag már az óvároshoz közel, a kikötő mellett kezdődik, mögötte a part menti út vezet kilométereken keresztül. A strand a városhatáron kívül is folytatódik, ezek a tengerparti szakaszok gyakran méretes szállodákhoz tartoznak.

A tengerparton májustól szeptemberig ezrek élvezik a forró krétai napsütést és Rethymno lassan mélyülő, homokos strandját, a Rethymno beachet. Hullámzás a part északi fekvése miatt néha jelen van, de ha csendes és sima a víztükör, kisgyerekes családoknak is megfelelő.

Miért érdemes meglátogatni Rethymo városát Krétán?
A sziget egyik legnagyobb méretű települése, ám Rethymno Kréta egyik legszebb városának számít mély történelmi hátterű, rendkívül látványos óvárosa miatt. A velencei kikötő jóval kisebb a szintén nyugaton fekvő nagyváros, Chania velencei kikötőjéhez képest, de Rethymno óvárosi része sokak szerint érezhetően látványosabb, mint Chania óvárosa. Nyugat-Kréta eme régiója rendkívül gazdag különféle történelmi és természeti látnivalókban, a déli rész pedig különösen kedvelt az egyedi strandokért rajongók körében. A közelben található a sziget egyik legszebb kolostora, az Arkadi kolostor, de a színsávjairól ismert Kournas-tó (Kournas Lake) sem fekszik messzire.

Ajánlott apartmanok, szállodák Rethymnóban
A magyar utazási irodák közül több is kínál szervezett utat Rethymno városába és a környékre, utazási iroda partnerünk aktuális ajánlatait itt találod.
Ha egyénileg utaznál repülővel Krétára, azon belül Rethymnóba vagy környékére, akkor mind a belvárosban, mint a település külterületén meglehetősen sok szálloda és apartman fogad. Ha fontos, hogy tengerpart közelében legyen a szállás, akkor Rethymno nyugati oldalát, illetve a központtól 3-6 kilométerre elterülő külvárost, az Adelianos Kampos részt érdemes megcélozni. A város elhelyezkedése miatt mind Heraklion, mind Chania nemzetközi repülőteréről megközelíthető: előbbi nagyjából 80, utóbbi kb. 70 kilométerre fekszik.

Érdemes megnézni, mik a Krétára utazók véleménye és ajánlásai, hogy mely szállásokat érdemes választani egyéni utazás esetén egy rethymnói nyaraláson. Ha az összes szállást szeretnénk látni Rethymnóban, és érdekelnek a helyi szállodák, apartmanok véleményei, csak kattintsunk ide (a link új ablakban nyílik).
Az utazói visszajelzések alapján a lenti, nyaralók ajánlott és sokaknak már bevált helyekből is választhatunk, megnézhetjük a véleményeket, tapasztalatokat róluk.
Ajánlott apartmanok, studiók Rethymnóban
Urban Studios (2-4 fő)
Afroditi Apartman (2-5 fős szobák)
Veranda Rossa Suites (2-5 fő)
Domus Aries Apartman (2-5 fő)
Ark 68 City Rooms (2-3 fő)
Casa Moazzo Suites (2-4 fő)
Ammos Suites (2-4 fő)
Petalo Suites (2-4 fő)
Alexiou Apartment Blue (2 fő)
Archontiko Old Town Suites (2 fő)
Lemon Tree House (2-6 fő)
Hamam Oriental Suites (2-4 fő)
Neratze Hammam Suites (2-4 fő)
Atelier Apartman (2 fő)
Preveli Apartments (2 fő)
Studio Lefaki (2 fő)
Rethymno legjobb városi szállodái egyéni utazáshoz
Pepi Boutique Hotel (2-4 fő)
Palm Beach Hotel Apartments (2-3 fő)
Yacinthos Hotel (2-4 fő)
Forest Park Hotel (2-4 fő)
Fortezza Hotel (2-4 fő)
Bio Suites Hotel (2-4 fő)
Iperion Beach Hotel (2-3 fő)
Polyxena Boutique Hotel (2-4 fő)
Omiros Boutique Hotel (2-4 fő)
Aristea Hotel (2-4 fő)
Civitas Suites Hotel (2-3 fő)
Mythos Suites Hotel (2-4 fő)
Palazzino Di Cortina (2-3 fő)
Menta City Boutique Hotel (3-4 fő)
Rimondi Boutique Hotel (2-4 fő)
Phaedra Suites (2-4 fő)
Astali Hotel (2-3 fő)
Szállodák Rethymno külvárosi részén (Adelianos Kampos)
Trefon Hotel Apartments & Suites (2-6 fő)
Rethymno Village Hotel (2-3 fő)
The Syntopia Hotel (2-3 fő)
Mary Hotel & Royas Suites (2-6 fős szobák)
Marinos Beach Hotel (2-4 fő)
Atermono Boutique Resort & Spa (2-4 fő)
Kattintsunk ide, ha az összes szállást szeretnénk látni Rethymnóban, és a véleményeket róluk… (a link új ablakban nyílik)

Egy kis érdekesség: Rethymno az egyik legtöbb különféle írásmóddal rendelkező krétai város. A magyar nyelven Réthimno néven is ismert település Rethymnon, Retimno, Rithymno, Retimo írásmóddal is látható térképeken, illetv az online és a hagyományos papír útikönyvekben.
Kellemes nyaralást, érezd magad jól Kréta szigetének lenyűgöző kisvárosában, Rethymnóban!