Kréta sziget legjobb Nevezetességei

Kréta látnivalók

Élmények mindenhol

Kréta térkép

Kréta sziget legjobb Nevezetességei

Kréta látnivalók

Élmények mindenhol

Kréta térkép
A legjobb látnivalók Kréta szigetén

Kréta szigete változatos történelmi múltjának és látványos földrajzi adottságainak köszönhetően szó szerint tengernyi felfedeznivalóval szolgál.

Mind Nyugat-Kréta látnivalói, mind Kelet-Kréta nevezetességei egyedülállóak nem csupán Görögországban, de Európában is. A sziget ad otthont a kihagyhatatlan történelmi látnivalók közül olyan hírességeknek, mint amilyen az európai kultúra bölcsőjének számító Knosszosz (Knossos), melynek több ezer éves mínoszi emlékeit ma is ezrek látogatják.

A főváros, Heraklion külterületén fekvő régészeti lelet mellett a mínoszi korból még Malia, Fesztosz (Phaistos) és Zakros palotáinak romjai is meglátogathatóak, több több tucatnyi egyéb ókori város feltárt romjai mellett.

Kréta sziget legjobb strandjai (Cretan beaches)

A legjobb Kréta látnivalók közül sokakra az olyan megindító, vagy épp lebilincselső történelemmel rendelkező kolostorok tesznek mély benyomást, mint a Rethymno közelében fekvő Arkadi kolostor (Arkadi Monastery), a Chania közeli Agia Triada Tzagaroli kolostor, a Katholiko kolostor (Katholiko Monastery), vagy a keleti részen az erődszerű Toplou kolostor, ám ezeken felül még rengeteg lenyűgöző templom, kolostor és apró kápolna látogatható meg a sziget különböző pontjain.

Kréta sziget strandok, tengerpartok Ammoudaki beach Dél-Kréta legjobb strandok

Melyek Kréta szigetének legjobb látnivalói?

A szigeten Rethymno képeslapokra illő óvárosa, vagy Chania velencei kikötőjének környéke egyaránt Kréta sziget legjobb látnivalóinak sorába tartozik, csakúgy mint Heraklion híres múzeumai, melyeket egész Görögország legjobb múzeumai közé sorolnak. A sziget keleti oldalán fekszik Spinalonga, az egykori velencei erődsziget, mely az utóbbi évszázadban a leprások szigeteként híresült el.

A legszebb történelmi látnivalók mellett Kréta szigete természeti látnivalókban is rendkívül gazdag. Mind nyugaton, mind keleten a sziget strandjain túl olyan lélegzetelállító szurdokokban lehet túrázni, mint a Szamariai-szurdok (Samaria Gorge), az Imbrosz szurdok, vagy a többi érdekes hasadékvölgy, többet autóutak is átszelnek.

Falassarna beach, Nyugat-Kréta legszebb strandjai

Fontos tudni, hogy Kréta legjobb látnivalói közül minden régióban találhatunk rejtett gyöngyszemeket és hírességeket egyaránt. Chania, Rethymno, Heraklion és Lassithi régiók közül mindegyiknek megvannak a saját természeti és történelmi kincsei, melyek felfedezésért kiáltanak, ha ott járunk a közelben, mindegy hogy a történelem vagy a természet szerelmesei vagyunk.

Kréta sziget strandjai és tengerpartjai (Cretan beaches, Crete beaches) Gouves strandja

A legjobb krétai látnivalók, amit érdemes megnézni

  • A chaniai vásárcsarnok (Old Chania Market, Agora)

    Chania látnivalói

    Chania piac és vásárcsarnok (Old Chania Market)

    A Chania óvárosához viszonylag közel, attól néhány száz méterre délre található méretes üzletközpont a város egyik legnagyobb piachelyisége. Így is ismerhetjük térképeken: Old Chania Market,...

  • A chaniai világítótorony (Lighthouse of Chania)

    Chania látnivalói

    Chania világítótorony Nyugat-Kréta (Lighthouse of Chania, Faros)

    A nyugat-krétai Chania városának egyik legfőbb jelképe, a velencei világítótorony a 16. század vége óta mutatja az utat a tengeren közlekedőknek. Chania világítótornya (Lighthouse of...

  • A máliai mínoszi palota (Malia Minoan Palace)

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Mália mínoszi palotája (Malia Minoan Palace), Malia látnivalók

    A Kréta sziget keleti oldalán fekvő népszerű nyaralóváros, Malia nem csupán rendkívül nyüzsgő nyári életéről, de ókori történelméről is híres. A város keleti oldalán fekszik...

  • A Rimondi szökőkút (Rimondi Venetian Fountain)

    Rethymno látnivalói

    Rimondi szökőkút (Rimondi Venetian Fountain) Rethymno óváros látnivalók

    A Rethymno óvárosának központjában, a Platanos téren található Kréta szigetének egyik legrégebbi szökőkútja. A Rimondi szökőkút (Rimondi Venetian Fountain) egy városnézés során szép kiegészítője a...

  • A velencei Loggia (Rethymno Loggia)

    Rethymno látnivalói

    Loggia Rerthymno látnivalók

    A 16. század közepén épített velencei Loggia a Rimondi szökőkúthoz hasonlóan Rethymno óvárosában fekszik, a velencei kikötőhöz rendkívül közel. A nyugat-krétai Rethymno látnivalói közé tartozó...

  • A zakrosi mínoszi palota (Zakros Minoan Palace)

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Zakroszi palota (Minoan Palace of Zakros)

    A mínoszi civilizáció legkisebb méretű feltárt palotájának romjai Kréta legkeletebbre eső részén, Kato Zakrosnál hevernek. A zakrosi mínoszi palota (Minoan Palace of Zakros, görög nyelven...

  • Agia Triada kolostor (Agia Triada Tzagaroli)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Agia Triada Tzagaroli kolostor Chania Nyugat-Kréta látnivalók

    A velencei idők egyik legjelentősebb krétai kolostora Chania városának közelében, az Akrotiri-félszigeten fekszik, és ma Kréta sziget egyik legszebb kolostoraként tartjuk számon. Az Agia Triada...

  • Aptera erőd (Aptera Koules)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Aptera erőd (Aptera Fortress) Chania Nyugat-Kréta látnivalói

    Chania környékének erődítményét nem a velenceiek, hanem a törökök építették egy dombtetőre, akik a nagyvárostól északkeletre fekvő területeket tarthatták szemmel. Az Aptera erőd (Aptera Koules,...

  • Aradenai szurdok (Aradena Gorge)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Aradena szurdok és fahíd, Nyugat-Kréta látnivalók

    Chora Sfakiontól nyugatra, a Fehér-hegységben húzódik ez a látványos nyugat-krétai szurdok, mely felett érdekes fahíd is átível. Az Aradena szurdok egyike Chania régió természeti látnivalóinak,...

  • Arkadi kolostor (Arkadi Monastery)

    Nyugat-Kréta látnivalók Rethymno régióban

    Arkadi kolostor, Rethymno Nyugat Kréta (Moni Arkadi Monastery)

    Az Arkadi kolostor (görög nyelven Ιερά Μονή Αρκαδίου) a krétai történelem egyik legfontosabb és legszebb építménye, múltjának köszönhetően világszerte a hősiesség és a bátorság jelképe....

  • Askifou fennsík (Askifou Plateau)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Askifou Nyugat-Kréta látnivalók

    A Fehér-hegység lábánál elterülő Askifou-fennsík (Askifou Plateau, görög nyelven Ασκύφου) 700 méteres tengerszint feletti magasságban terül el, félúton Kréta sziget északi része és a déli...

  • Chrissi sziget (Chrisi, Chrissi Island)

    Szigetek Kréta körül

    Chrissi sziget Kelet-Kréta

    A Kréta körüli szigetvilág egyik legszebb szigetének tartott Chrissi sziget (Χρυσή) remek, szinte karibi hangulatú és látványvilágú strandjai miatt rengeteg látogatót vonz a keleti oldalon,...

  • CretAquarium

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Cretaquarium Thalassokosmos Gouves Kelet-Kréta tengeri akvárium

    A Heraklion közelségében, Gouves falu mellett található akvárium Kréta sziget legnagyobb, tengeri élővilágot bemutató komplexuma. A CretAquarium (CRETAquarium Thalassokosmos) 2005-ös nyitása óta már több bővítésen...

  • Dia sziget (Dia Island)

    Szigetek Kréta körül

    Dia sziget, Heraklion, Kréta (Nisi Dia island)

    Kréta a legnagyobb görög sziget, ám körülötte is számos kisebb-nagyobb sziget emelkedik ki a tengerből. A Kréta körüli szigetek közé tartozik Dia (Dia island), ami...

  • Dikteon barlang (Diktaion Andron, Psychro Cave)

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Dikteon barlang, Zeusz barlang (Diktaion Andron, Psychro, Zeus Cave) Kelet-Kréta látnivalók

    Kréta szigetének legismertebb barlangjában, a Diktaion Andron (Psychro) barlangban a legenda szerint nem kisebb személyiség, mint maga Zeusz született. Az emiatt gyakran Zeusz-barlangnak is hívott...

  • Dikti hegység

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Dikti hegység, Kréta (Dicte, Diktaion Andron) Kelet-Kréta Lassithi

    Kelet-Kréta legnagyobb kiterjedésű hegyvonulata a sziget keleti részén terül el, melynek tekintélyes része fennsíki terület. A Dikti-hegység (Δίκτη) Görögországban arról is nevezetes, hogy Zeusz születésének...

  • Fehér Hegység (Lefka Ori)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Lefka Ori (Fehér Hegység), Nyugat-Kréta

    Kréta sziget legnagyobb kiterjedésű hegysége a nyugati oldalon, Chania régióján vonul át, földrajzilag kettéválasztva Észak- és Dél-Krétát. Ugyan nem ez a hegység adja a sziget...

  • Fesztosz mínoszi palota (Minoan Palace of Phaistos)

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Phaistos, Kréta (Fesztosz) Minoan Palace of Phaistos

    Phaistos, avagy Fesztosz a mínoszi civilizáció egyik legjelentősebb, évszázadokon keresztül virágzó városállama volt Kréta szigetén. Az ókori település egykori mínoszi palotájának Matala közelében feltárt maradványai...

  • Firka erőd (Firka Venetian Fortress)

    Chania látnivalói

    Firka erőd Chania (Firka Venetian Fortress)

    A chaniai kikötő bejáratát védő Firka erődöt (Firka Venetian Fortress) a velenceiek építették a középkor török fenyegetése ellen. Az erőd ma Chania városában a kikötő...

  • Fortezza erőd (Fortezza of Rethymno)

    Nyugat-Kréta látnivalók Rethymno régióban

    Fortezza Erőd Rethymno Nyugat-Kréta látnivalói (Venetian Fortezza Castle)

    A velenceiek által emelt rethymnói Fortezza erőd (Φορτέτζα Ρεθύμνου) Kréta nyugati részének egyik legfőbb történelmi emléke, és egyben a legnagyobb méretű erődítménye. A Fortezza méretes falai...

  • Frangokastello erőd (Frangokastello Fortress)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Frangokastello erőd, vár, Nyugat-Kréta történelmi látnivalói

    A velenceiek által a 14. században épített erőd Kréta délnyugati részén évszázadokig erős védőbástyának számított. A Frangokastello erőd egyike a sziget déli részén épített váraknak,...

  • Gavdos sziget (Gavdos Island)

    Szigetek Kréta körül

    Gavdos szék, Európa és Görögország legdélebbi pontja

    A legnagyobb, Kréta körüli sziget a Líbiai-tengerben elterülő Gavdos (Γαύδος), ami Kréta délnyugati részén, egymástól bő 35 kilométerre fekszik. A Chora Sfakion és Loutro települések...

  • Giali Tzamisi (Kücük Hasan pasa mecset)

    Chania látnivalói

    Kücük Hasan pasa mecset (Giali Tzamisi) Chania látnivalók (Kyuchuk Hassan pasha mosque)

    Chania város velencei kikötőjének egyik legjellegzetesebb épületét, a Giali Tzamisi-t a törökök emelték a 17. században. A Kioutsouk Hassan (Kücük Hasan), chaniai elöljáró tiszteletére épített...

  • Gonia kolostor (Gonia Odigitria Monastery)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Gonia Odigitria kolostor Kréta sziget, Chania

    A Chania várostól 25 kilométerre nyugatra fekvő, erődszerű falakkal megerősített Gonia kolostor mai formájában a 17. század óta létezik. Régió: Nyugat-Kréta, Chania régió Koordináták: 35.550222,...

  • Gortys

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Gortys, Kelet-Kréta látnivalók

    A Kréta egyik leglaposabb területének szegletében, a Messzarai-síkságon fekvő Gortüsz (Gortys, Gortyna) a sziget egyik leggazdagabb települése volt kétezer évvel ezelőtt. Az ókori város ma...

  • Gramvousa sziget (Imeri Gramvousa)

    Szigetek Kréta körül

    Gramvousa Kréta

    A Balos beachre induló hajókirándulások egyik megállóhelye, nyugat-krétai fakultatív programok színhelye a híres strandtól alig három kilométerre fekvő Imeri Gramvousa sziget. Kréta északnyugati félszigete, a...

  • Guora kapu (Porta Guora)

    Rethymno látnivalói

    Porta Guora Rethymno látnivalók és óváros Kréta szigeten

    A velenceiek által 1568-ban épített Guora kapu, avagy Porta Guora a Rethymno körül húzódó fal főbejárata volt. A város akkori vezetőjéről, Jocopo Guoro-ról elnevezett Guora...

  • Ha-szurdok (Ha Gorge)

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Ha szurdok (Ha Gorge) Kréta

    Kelet-Kréta talán leglátványosabb, ám egyben legveszélyesebbnek is tartott szurdokvölgye a Ha-szurdok (Ha Gorge, görögül Φαράγγι Χα). A szurdokvölgy jellegzetes V betűt formázó bejárata a sziget...

  • Halottak völgye (Zakros-szurdok)

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Zakrosz-szurdok, Zakros Gorge Kelet-Kréta

    Kelet-Kréta baljós hangzású szurdokvölgye, a Halottak Völgye, avagy a Zakros-szurdok (Zakros Gorge, görög nyelven Φαράγγι Ζάκρου) érdekes természeti környezetet, és kellemes túraútvonalat biztosít az erre...

  • Heraklioni Régészeti Múzeum (Heraklion Archeological Museum)

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Heraklion Régészeti Múzeum, Kréta sziget legjobb múzeumai (Heraklion Archeological Museum)

    A Kréta sziget fővárosában, Heraklionban található Régészeti Múzeum (Heraklion Archeological Museum) a mínoszi kultúra és az elmúlt évezredek legjelentősebb emlékeivel várja a látogatókat. A világon...

  • Heraklioni Természettudományi Múzeum

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Heraklioni Természettudományi Múzeum (Natural History Museum of Crete)

    Kréta sziget egyik legnagyobb múzeuma, a fővárosban látogatható Természettudományi Múzeum (Natural History Museum of Crete) a természetkedvelők számára biztosít számos érdekes látnivalót és több órás...

  • Imbrosz szurdok (Imbros Gorge)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Imbrosz szurdok, Nyugat-Kréta (Imbros Gorge)

    Nem csupán a Szamariai-szurdok az egyetlen látványos szurdokvölgy Nyugat-Krétán: vele párhuzamosan keleten, Chora Sfakion közelében húzódik a 11 kilométer hosszú Imbrosz-szurdok (Imbros Gorge). A Chania régióban...

  • Intzedin erőd (Intzedin Fortress)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Intzedin erőd (Ingedin) Chania Nyugat-Kréta látnivalók

    Az Intzedin erőd (Intzedin Fortress, Ingedin) jellegzetes, börtönszerű falai Chania keleti részén, a településtől mintegy 15 kilométerre, a Krétai-tenger partján magasodnak. Egyike a sziget török...

  • Kales erőd (Ierapetra velencei erődje)

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Kales erőd, Kales Venetian Fortress Ierapetra

    Az Európa legdélebbi városaként ismert Ierapetrának látnivalója a velencei erőd, avagy a Kales, mely a középkorban az arab kalózok ellen védte a dél-krétai partvidéket. A...

  • Kapsa kolostor (Kapsa Monastery)

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Kapsa kolostor, Kréta (Kapsta Monastery, Moni Kapsa)

    Kréta sziget délkeleti részének takaros kolostorát, a Kapsa kolostort (Kapsa Monastery, görögül Ιερά Μονή Καψά) a sziklák oldalába építették, közvetlenül a Perivolakia-szurdok mellé. A közepes...

  • Katholiko kolostor (Katholiko Monastery)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Katholiko kolostor, Chania legjobb látnivalói

    Kréta szigetének egyik legősibb kolostora, a Katholiko kolostor Chania régiójában fekszik, és gyalogtúra során közelíthető meg. Ennek a legendás történelmi látnivalónak további érdekessége, hogy a...

  • Kazarma erőd (Kazarma Fortress)

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Kazarma Sitia (Kazarma Fortress)

    Kelet-Kréta egyik jellegzetes fekvésű, ám meglehetősen kis méretű erődje, a Kazarma erőd (Kazarma Fortress) Sitia városa felett őrködik. Az erődhöz akár még a kikötőből is...

  • Knosszosz (Minoan Palace of Knossos)

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Knossos (Knosszosz, Minoan Palace of Knossos)

    A legendás Knosszosz (Minoan Palace of Knossos, görög nyelven Κνωσός) Kréta sziget leghíresebb és leglátogatottabb régészeti területe, a mínoszi kultúra idejéből származó páratlan történelmi látnivaló....

  • Koufonisi

    Szigetek Kréta körül

    Koufonisi sziget

    Koufonisi szigete Kréta délkeleti részétől mintegy 6 kilométerre, a Líbiai-tengerben fekszik, és bár jelenleg lakatlannak számít, évezredekkel ezelőtt nagyobb számban is éltek itt emberek. Régió:...

  • Kournas-tó (Kournas Lake)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Kournas tó (Rethymno) Nyugat-Kréta látnivalói

    Kréta egyetlen természetes édesvizű tava, a Kournas-tó (Lake Kournas, görögül Λίμνη Κουρνά) a sziget északi részén fekszik Chania régiójában, de a másik történelmi nagyvároshoz, Rethymnohoz...

  • Krétai Botanikus Park

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Krétai Botanikus Kert, Nyugat-Kréta Chania (Botanical Park & Gardens of Crete)

    A történelmi látnivalóiról és velencei kikötőjéről híres Chania városától 18 kilométerre terül el a Krétai Botanikus Park (Botanical Garden of Crete, görögül Βοτανικός Κήπος Κρήτης),...

  • Krétai Tengerészeti Múzeum (Maritime Museum of Crete)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Krétai Tengerészeti Múzeum Chania város (Maritime Museum of Crete)

    Az 1973 óta működő krétai múzeum kifejezetten ritka dolgokat mutat be kiállításain: a görög tengerészetet! A Krétai Tengerészeti Múzeum (Maritime Museum of Crete, görögül Ναυτικό...

  • Múzeumok Krétán, amit érdemes megnézni

    Kréta látnivalók

    Krétai Tengerészeti Múzeum Chania (Maritime Museum of Crete)

    Görögország a régészeti lelőhelyek, az ókori és középkori nevezetességek valóságos tárházát nyújtja. Különösen gazdag ilyen téren Kréta szigete, hiszen a rengeteg ősi város helyszíne mellett...

  • Neoria (Venetian Shipyards)

    Chania látnivalói

    Neoria Chania

    Chania kikötőjének keleti szegletében, csendesen és minden feltűnéstől mentesen bújik meg a velencei Neoria ((Venetian Shipyards), a középkori hajójavító. Így is ismerhetjük térképeken: Νεώρια (Βενετικά...

  • Panagia Trimartiri

    Chania látnivalói

    Chania templom, Panagia Trimartiri (Szűz Mária)

    Chania egyik legszebb templomának története, Szűz Mária templom (Panagia Trimartiri) a 14. századra nyúlik vissza. A Szűz Mária templom avagy Panagia Trimartiri Chania város egyik...

  • Preveli kolostor (Preveli Monastery)

    Nyugat-Kréta látnivalók Rethymno régióban

    Moni Piso Preveli, Moni Kato Preveli kolostor Kréta sziget

    Kréta sziget egyik legfontosabb kolostoregyüttesének, a Preveli kolostornak épületei a sziget nyugati részén, Rethymno régióban találhatóak. A Nyugat-Kréta legszebb kolostorai közé tartozó Preveli kolostor (Preveli...

  • Psiloritis hegység

    Nyugat-Kréta látnivalók Rethymno régióban

    Psiloritis Kréta legmagasabb pontja

    A Kréta sziget legmagasabb pontját is rejtő Psiloritis (görögül: Ψηλορείτης) hegyvonulatán nem ritkák a kétezer méter fölé magasodó csúcsok sem. A Nyugat-Krétán, Rethymno régió közepén...

  • Rethymno óváros (Rethymno Old Town)

    Rethymno látnivalói

    Rethymno óváros látnivalói (Rethymno old town) Nyugat-Krét sziget

    Rethymno óvárosa a reneszánsz középkor egyik legjobb állapotban megmaradt városrésze egész Európában. A hangulatos utcák nagy része gyalog járható be, és így ez az egyik...

  • Rethymno velencei kikötő (Rethymno Venetian Port)

    Rethymno látnivalói

    Rethymno velencei kikötője, az óváros legjobb látnivaló Nyugat-Kréta (Old Port, Venetian Harbour of Rethymno)

    A velenceiek által az 1300-as években épített kikötő mára Rethymno városának, egyben Nyugat-Kréta ezen szegletének egyik meghatározó nevezetessége lett. A kis méretű, de hangulatos velencei...

  • Rocca A Mare erőd (Kastello del Molo)

    Kelet-Kréta látnivalók Heraklion régióban

    Rocca A Mare fortress, Heraklion erőd (Kastello del Molo)

    Kréta sziget fővárosának, Heraklionnak velencei kikötőjében emelkednek a főváros ikonikus középkori erődjének falai. A Heraklion legjobb látnivalói közé tartozó Rocca A Mare erőd (Rocca A...

  • Sarakina szurdok (Sarakina Gorge)

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Sarakina szurdok (Sarakinas Gorge)

    Kelet-Kréta egyik látványos szurdokvölgyére, a Sarakina-szurdokra (Sarakina Gorge, görög nyelven Φαράγγι Σαρακίνα) Ierapetra városától alig 15 kilométerre bukkanhatunk rá, Mythi (Mithi) falu közelében. Régió: Kelet-Kréta,...

  • Spinalonga

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Spinalonga, A leprások szigete Kelet-Kréta (Spinalonga Fortress)

    Kréta sziget északkeleti partvonalától néhány száz méterre, Elounda és Plaka települések szomszédságában fekszik a tengerben egy apró sziget, melyre viharos múltjának köszönhetően látogatók ezrei kíváncsiak....

  • Szamariai szurdok (Samaria Gorge)

    Nyugat-Kréta látnivalók Chania régióban

    Szamariai szurdok, Nyugat-Kréta (Samaria Gorge)

    A Szamariai-szurdok (Samaria Gorge) 16 kilométeres hosszával Európa egyik leghosszabb szurdokvölgye, egyben Kréta szigetének egyik legszebb természeti látnivalójának számít. A sziget nyugati felén található nevezetesség...

  • Szurdokok, hasadékvölgyek Krétán

    Kréta látnivalók

    Kréta szurdok, túrázás

    A legismertebb szurdokvölgyek Kréta szigetén érdekes és gyakran rendkívül látványos természeti látnivalók, és akár még akkor is találkozhatunk velük, ha nem kifejezett a földrajzi csodák...

  • Toplou kolostor (Toplou Monastery)

    Kelet-Kréta látnivalói Lassithi régióban

    Toplou kolostor Kelet-Kréta (Moni Toplou Monastery)

    Kréta sziget keleti felének egyik legérdekesebb vallási intézménye, a Toplou kolostor (Toplou Monastery, görög nyelven Μονή Τοπλού) erődszerű falaival és szűk belső területével középkori várakra...